A Budapesti Rendőr-főkapitányságra csütörtökön felfegyverkezett férfiről érkezett bejelentés, amelynek nyomán a rendőrség azonnal értesítette a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit – derül ki a rendőrség közleményéből.
A hatóságok megkezdték a férfi felkutatását, akit 12 óra 30 perc körül észleltek a rendőrök – éppen akkor ment be egy XV. kerületi óvoda udvarára.
A TEK egységei a BRFK rendőreivel közösen azonnal intézkedtek az intézményben tartózkodók kimenekítéséről. Az óvodában 58 gyermek és 13 felnőtt tartózkodott, akiket a rendőrök egy közeli templomba kísértek át. A rendőrség közleménye szerint az óvodában tartózkodók közül senki nem sérült meg, a gyerekek egy percig sem voltak veszélyben.
A kimenekítéssel párhuzamosan a BRFK rendőrei lezárták a területet, biztosítva, hogy senki ne kerülhessen veszélybe.
Tárgyalással oldották meg a helyzetet
A TEK tárgyalója felvette a kapcsolatot a férfival, és folyamatosan tárgyalt vele. A kommunikáció eredményesnek bizonyult: hatására a férfi együttműködővé vált, megadta magát, és letette a nála lévő kést.
A 41 éves férfit ezt követően a műveleti egységek megbilincselték, majd átadták a rendőröknek. Elszámoltatása folyamatban van
– közölte a rendőrség.
A rendőrségi közlemény nem tartalmazott információt arról, hogy a férfi milyen indíttatásból ment be az óvoda udvarára, illetve hogy korábban volt-e kapcsolata az intézménnyel. Az sem derült ki, hogy milyen típusú késsel volt felfegyverkezve, és tett-e bármilyen fenyegetést az intézményben tartózkodókkal szemben.
Olvasd tovább itt: index.hu
