Kábítószert és szamurájkardot is találtak annak a pécsi autósnak a kocsijában, aki szabálytalanul közlekedve próbált meglépni a rendőrök elől – számolt be a rendőrség. A sofőrt azért akarták számonkérni, mivel a piros lámpánál várakozó kocsisort a záróvonalat átlépve próbálta megelőzni.
A 28 éves velényi férfi nem jutott messzire: miután azt hitte, hogy lerázta a rendőröket, egy közeli utcában leparkolt. Amikor észrevette, hogy még mindig a nyomában vannak, futásnak eredt, két sarokkal arrébb azonban utolérték, földre vitték és megbilincselték.
A férfi nadrágzsebében a rendőrök alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot találtak, a kocsijából pedig egy szamurájkard került elő. Kiderült az is, hogy pár héttel korábban már intézkedtek vele szemben kábítószer birtoklása miatt, valamint nem volt jogosítványa sem.
A férfit előállították, kihallgatták, majd az összes körülményt figyelembe véve őrizetbe is vették, és kezdeményezték letartóztatását. A rendőrség kábítószer birtoklása miatt nyomoz ellene, a közlekedési jogsértéseket, valamint valamint a közbiztonságra különösen veszélyes eszközzel kapcsolatos szabálysértést külön eljárásban vizsgálják az illetékes rendőrkapitányságok.
Olvasd tovább itt: hvg.hu
