Tizenöt gimnáziumi igazgatóval egyeztetett Magyar Péter.

Tizenöt gimnáziumi igazgatóval egyeztetett Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke kedden találkozott a nemrégiben levélben keresetet intézményvezetőkkel, akik arra kérték, hogy figyelembe vegye a szakmai szervezetek és a köznevelés szereplőinek véleményét az oktatási miniszter kiválasztásakor.

A politikus a közösségi oldalán beszámolt arról, hogy az oktatási rendszer átalakításakor minden magyar pedagógus tapasztalatát fel szeretnék használni. Szólt arról is, hogy a Tisza-kormány megalakulása után a pedagógustársadalmat is bevonják a szakmai diskurzusba.

Szerinte a sikeres oktatási rendszerhez szükség van a tanárok, diákok, szülők és civil szervezetek bizalmi együttműködésére. Hangsúlyozta, hogy nemcsak tanárokra, hanem további szakemberekre is szükség van, valamint az államnak garantálnia kell a megfelelő szakmai utánpótlást és műhelyeket, amelyek modern pedagógiai tudást biztosítanak a tanároknak. Kiemelte, hogy közösen vonzóvá kell tenni a pedagógusi pályát.

Magyar Péter elmondta, hogy az ideális oktatási rendszer olyan iskola, ahol a diákok használható tudást szereznek, a tanárok kiteljesedhetnek, a szülők pedig biztonságban tudhatják gyermekeiket, akik a legkorszerűbb tudást kapják.

A politikus egy sajtótájékoztatón reagált az iskolaigazgatók levelére, örömét fejezve ki, hogy az oktatás erősítése közös cél. Jelezte, hogy nyitott volt a találkozóra, és azonnal fogadta az igazgatókat.

A levél a Telex cikke után született, amely arról számolt be, hogy a Tisza Párt Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság főigazgatóját javasolhatja oktatási miniszternek, de az oktatási tárca vezetőjének kiléte még nem ismert.

Forrás hvg.hu