Vitézy Dávid elfogadta a felkérést, hogy a hamarosan hivatalba lépő Tisza-kormányban közlekedési és beruházási miniszterként dolgozzon.
A politikus a Facebook-oldalán azt írta: megtisztelőnek tartja a felkérést, és úgy véli, történelmi lehetőség előtt áll az ország, mivel az új kormány erős választói felhatalmazással kezdheti meg munkáját. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy a jövőben a szakmaiságra, a kemény munkára és a „hatalmi arrogancia” felszámolására helyezné a hangsúlyt a tárca működésében.
A leendő miniszter kiemelte: egyik legfontosabb feladatának a magyar vasút válságának kezelését tartja. Szerinte elengedhetetlen az európai uniós források hazahozatala, a pályák felújítása és a járműpark cseréje, valamint a vasút fejlesztésének kormányzati prioritássá emelése.
Közlekedési reformok várhatók
Vitézy Dávid emellett átfogó közlekedési reformokat is kilátásba helyezett. Ezek között szerepel a budapesti és vidéki pályaudvarok fejlesztése, a közösségi közlekedés megerősítése, egységes tarifarendszer kialakítása, valamint az autópálya-koncesszió felülvizsgálata és az alsóbbrendű utak felújítása.
Beszélt arról is, hogy új közlekedési szabályozásra van szükség, amely nagyobb hangsúlyt fektet a közlekedésbiztonságra és a legkiszolgáltatottabb résztvevők védelmére. Programjában országos kátyúmentesítést, elkerülő utak építését és a vidéki közlekedési infrastruktúra fejlesztését is megemlítette.
Bejegyzése végén Vitézy Dávid jelezte, hogy lemond a Fővárosi Közgyűlésben betöltött szerepéről, ugyanakkor úgy látja, kormányzati pozícióból többet tehet Budapestért. Hozzátette, célja továbbra is az, hogy szakemberként, ne pedig politikusként tekintsenek rá, és a gyakorlatban is bizonyítsa elképzeléseit.
Karácsony Gergely is reagált
Budapest főpolgármestere a közösségi oldalán reagált Vitézy Dávid kinevezésére.
Nagyon ráfér már erre a városra – és az országra is – a Budapest–vidék szembeállítás károkozását meghaladni képes, a főváros fejlesztése iránt elkötelezett közlekedési és beruházási miniszter
– írta Karácsony Gergely. Hozzátette, az elmúlt két évben a köztük lévő szakmai együttműködés és politikai rivalizálás közül hol ez, hol az volt hangosabb, de akár egy új politikai kultúra példamutatásának is nevezhető, hogy közösen előkészítettek néhány nagyszabású dolgot.
(Borítókép: Vitézy Dávid 2026. február 25-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
