Vitézy Dávid a Telexnek adott interjút, miután Magyar Péter bejelentette, hogy a Podmaniczky Mozgalom vezetője lesz a Tisza-kormány közlekedési minisztere. A politikus közölte, hogy a Tisza Pártra szavazott a választáson, és reméli, hogy Budapest és a vidék mesterséges szembeállításának is véget vethet a változás.
A választások előtt nem beszélt Magyar Péterrel erről a pozícióról, csak csütörtökön mondott igent a felkérésre, előtte viszont nem volt benne biztos, hogy ő lesz befutó. Viszont szakmai témákban 2024 óta egyeztetnek egymással, és többször adott tanácsot a Tisza Pártnak, mi lenne szerinte a helyes irány a közlekedéspolitikában.
Feltételül szabta, hogy csak akkor lesz a szaktárca vezetője, ha valódi lehetőséget kap a tömegközlekedés fejlesztésére. Döntését megkönnyítette, hogy úgy vélte, új szerepében jobban tudja Budapestet is szolgálni. Szakminiszterként definiálja magát, legfontosabb feladata a legjobb szakemberek visszacsábítása lesz, és hogy életben tartsa a MÁV-ot. Utóbbinak nagyon nehéz nyara lesz Vitézy Dávid szerint, mert nincs elég üzemképes jármű.
„Felperzselt földet” vesz át Lázár Jánostól
A bejelentés óta már többen megkeresték a politikust, és elmondták neki, hogyan nem hagyták őket dolgozni, miért hagyták el a pályát, illetve hogyan fogyott el a közpénz az Építési és Közlekedési Minisztériumnál. Ezért Vitézy Dávid úgy véli, sok jó szakembert kell visszahozni erre a területre állami pozíciókba.
Olyan mennyiségű pozitív energia ért el az elmúlt pár órában, hogy elgondolkodtam, milyen rombolást vittek ezek véghez
− fogalmazott a leendő közlekedési miniszter, aki elődje időszakát „elképesztő rombolásnak” nevezte, amely után „felperzselt föld” maradt.
Még nem tisztázta le, pontosan mi lesz a Közlekedési és Beruházási Minisztérium portfóliójában, ami biztos, hogy a KRESZ és az állami fenntartású utak karbantartásának rendezése ide kerül, de a műemlékvédelem már nem valószínű.
Apró léptekkel indul a városfejlesztés
Vitézy Dávid állítása szerint vegyes viszony jellemezte Karácsony Gergellyel való kapcsolatot, de örül, hogy sikerült megakadályozniuk az utolsó pillanatban a pályaudvari területek kiárusítását. A fővárosban a fő prioritás szerinte a HÉV-fejlesztés. Első körben a felújítás, aztán a járműcsere EU-pénzek segítségével. Ugyanerre lenne szükség az agglomerációs vasútfejlesztéshez, de azt Lázár János minisztériuma leállította. Az elővárosi közlekedés bevezetését azonban a vidéki nagyvárosoknál is szorgalmazná.
A városfejlesztésnél és a lakásépítésnél nem érvényesülnek eléggé az urbanisztikai szempontok. A még meg nem épített Pázmány-campusról úgy véli, össze kell egyeztetni az érintett felek álláspontját. Emellett ugyanígy kell eljárni a diákváros-fejlesztés kérdésében is.
A tömegközlekedés felé terelné a lakosságot
Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy autósellenes helyett tömegközlekedés-barát politikára törekszik, amelyhez elengedhetetlen a környezetvédelmi szempontok figyelembevétele. A MÁV esetében először apróságok fejlesztésével kezdi a munkát, mint az applikáció javítása, a tarifarendszer javítása, valamint több információ átadása az utasoknak. A késéseknél egy év alatt nem számít áttörésre, mert rossz állapotú az infrastruktúra és a járműállomány is, le is szögezte, hogy csettintésre senki se várjon sokkal jobb szolgáltatást.
Kijelentette, hogy az uniós pénzek miatt végre lesz lehetőség arra, hogy a vasútra jutó összeg felzárkózzon az autópálya-építésekhez. Előbbiről viszont a lakossággal akarnak konzultálni, a beruházásoknál pedig helyi konfliktusokra számít, de a kormány közvetít majd az érintett felek között. A MÁV előtt problémaként tornyosul a Ganz-MÁVAG bedőlése, és a szolnoki járműjavító magánkézre játszása. Ezért utóbbi visszakerül az államhoz, hogy legalább a vasúti kocsikat tudják javítani.
Egy új KRESZ kialakításához átlátható konzultációra van szükség, szerinte a mostani tervezet csak 75 százalékos, talán nyár végére tudják teljesen letisztázni. Az új szabályzatnak kiemelten kell majd védenie a védtelenebb közlekedőket Vitézy Dávid szerint. Tervei szerint viszont munkába a leendő közlekedési miniszter is tömegközlekedéssel tervez eljutni.
(Borítókép: Vitézi Dávid 2026. április 24-én. Fotó: Telex / Youtube)
Olvasd tovább itt: index.hu
