Pintér Sándor utolsó ünnepi beszédét tartotta belügyminiszterként.

Pintér Sándor utolsó ünnepi beszédét tartotta belügyminiszterként.

A Rendőr- és Tűzoltónap keretében megrendezett ünnepségen Pintér Sándor elismeréseket adott át, majd köszöntőt mondott. A távozó belügyminiszter a Tisza-kormány megalakulásával vonul vissza a politikai életből. Beszédében kiemelte, hogy a díjazottak példát állítanak a teljes állomány elé, és fontos szerepet játszanak az elmúlt évek sikereiben.

Kiemelte, hogy ezek az eredmények nemcsak hazai, hanem nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltók, hiszen Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország a világon. Ezt a sikerült rendvédelmi vezetők és az állomány közös munkájának tulajdonította.

A leköszönő belügyminiszter külön köszönetet mondott a testületek helytállásáért a különleges helyzetekben, úgymint katasztrófák és árvízi védekezések, hangsúlyozva, hogy ezekben az esetekben mindig gyors és összehangolt reakciót tanúsítottak.

Beszédét személyes hangvételű zárással fejezte be: „Büszke vagyok arra, hogy egy ilyen csapatot vezethettem. Egészségünkre.”

Forrás www.blikk.hu