„Megdicsérem Magyar Pétert… a földrajzot valóban nem tudjuk megváltoztatni” – írta Jeszenszky Zsolt a közösségi oldalán, a kommentátor egy felvételt is feltöltött a bejegyzéséhez.
Furán fogok velük szembekerülni, amikor esetleg egy kicsit majd megdicsérem Magyar Pétert, hogy azért mégsem annyira gáz, amit csinál, és a Tisza-szavazók fognak majd ezért utálni engem, hogy hát azt mondom, hogy jogosan mondta, hogy azért a földrajzot nem tudjuk megváltoztatni, tehát mi itt helyezkedünk el, de ugye nincsen tengerünk, Oroszországból jön az energia, nem tudunk egyik napról a másikra ezen változtatni, mert tönkremegyünk. Tehát ennyi esze azért van a csávónak
– fogalmazott a HírTV műsorvezetője.
„Az egy másik dolog, hogy mennyi mindenben, hát a gödi akkumulátorgyárral kapcsolatban is micsoda hazugságcunamit toltak, (…) hát meg a Barátság kőolajvezeték is hipp-hopp újraindítható. Nincs ott semmilyen műszaki probléma” – tette hozzá a kommentátor.
(Borítókép: Jeszenszky Zsolt 2023. március 16-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
