A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetése nem cáfolta, hogy felfüggesztették több, Rogán Antalhoz kötődő, jelentős összegű átutalás teljesítését pénzmosásra utaló gyanú miatt – jelentette be Magyar Péter egy, hétfő délután a közösségi oldalán közzétett videóban.
A Tisza Párt elnöke, aki leendő miniszterelnök, először egy szombati videójában tett említést a konkrét esetről, kiemelve, hogy az Orbán-kormányhoz közel álló oligarchák milliárdokat utalnak távoli országokba. Kérte a NAV vezetését, hogy azonnal zárolják a „lopott pénzeket”.
A politikus hangoztatta, hogy szombat óta megtudták, „több NER-hez közel álló stróman” számláját is zárolták. Kifejtette, hogy a hatályos jogszabályok alapján a NAV csak négy plusz három napig tarthatja felfüggesztve az átutalásokat, és csak rendőrségi eljárás esetén tudja zárolni a gyanús pénzeket. Felszólította a NAV elnökét, hogy tegyen feljelentést az ügyben.
Ezen kívül kérte a leköszönő Orbán-kormányt, hogy a szerdai kormányülésen döntsön arról, hogy a NAV a jövőben 90 napra is felfüggeszthesse azokat a pénzmosásra gyanús átutalásokat. Magyar Péter sürgette, hogy a kormány rendeletet hozzon erről.
Végül a bankokhoz fordulva arra kérte őket, hogy erősítsék meg a jogszabályok betartatásáért felelős compliance osztályukat, és minden gyanús tranzakciót azonnal jelentsenek a NAV-nak. Hangsúlyozta, hogy akik nem a törvény szelleme szerint járnak el, a jövőben szembesülniük kell a magyar igazságszolgáltatással.
Forrás hvg.hu
