A Medián friss közvélemény-kutatásából kiderül, hogy a magyar emberek hogy látják a jövőt, mennyi időn belül várnak változást a leendő Tisza-kormánytól, mennyire tartják alkalmasnak Magyar Pétert a miniszterelnöki posztra, illetve miket tartanak a legsürgetőbb problémáknak, amelyek megoldását várják az új kormánytól. Szemle.
Bár formálisan csak bő egy hét múlva, május 9-én foglalja el miniszterelnöki székét Magyar Péter, a Tisza-kormánnyal szembeni elvárások már az egekben vannak – derül ki a Medián friss, a HVG és az RTL megbízásából készült közvélemény-kutatásából.
A felmérés szerint a magyarok közel háromnegyede reménytelinek látja az ország előtt álló időszakot; még a fideszesek közel negyede is egy jobb világ eljövetelében hisz. Magyar Pétert már a választáson alulmaradt pártok támogatóinak ötöde is (teljesen vagy inkább) alkalmas miniszterelnök-utódnak gondolja.
Jelenleg kisebbségi álláspont (25 százalék), hogy az új kormány már működése első évében képes lehet látható eredményeket felmutatni, de a javulást 2 vagy 3 éven belülre várók tábora már 72 százalék.
A reményt az is táplálhatja, hogy a Magyar Péter által bejelentett kormánytagok szakmailag már bizonyítottak, legtöbbjük több évtizedes tapasztalattal rendelkezik a területén, ugyanakkor egytől egyig a direkt politikán kívülről jöttek. A szakmai szempontok előtérbe kerülése lehet az oka annak is, hogy Magyar Pétert egyre többen érzik kompetens miniszterelnöknek – szemben Orbánnal, akit a közvélemény valamivel kevésbé tart alkalmasnak, mint korábban.
A Medián felmérése alapján a Tiszára szavazók – az elszámoltatáson és az uniós pénzek hazahozatalán túl – olyan szociálisan érzékeny kabinet megalakulását várják, amely egyebek mellett rendbe teszi az egészségügyet, az oktatást, és az önkormányzatok hatásköreit visszaállítja.
(Borítókép: Magyar Péter a Parlamentben 2026. április 17-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
