„Lábsöpréses technikát használt a karateedző.”

„Lábsöpréses technikát használt a karateedző.”


Két évvel a kalandparkban történt eset után folytatódott annak a karateedzőnek a pere, akit azzal vádolnak, hogy felrúgott egy felügyeletére bízott hétéves kisfiút. A vádlott a bíróságon tagadta a rúgást, állította, lábsöpréses technikát alkalmazott. Az eljárásban szakértőket hallgattak meg a történtek megítélése érdekében, miközben a gyermek édesanyja felháborodásának adott hangot.

A tárgyaláson két, harcművészetekben jártas szakértő tett vallomást arról, milyen különbség van a rúgás és a lábsöprés között, mivel a védelem szerint az edző nem rúgta meg a gyereket – számolt be róla az RTL Híradó.

A szakértők egyetértettek, hogy a felnőtt férfi és a kisgyermek közötti jelentős méretkülönbség, valamint az edző szaktudása miatt nem volt kizárható súlyos sérülés lehetősége.

A bíróságon az is elhangzott, hogy a bántalmazás olyan pályán történt, amelyet két oldalról betonperem határolt, ami tovább növelte a sérülés kockázatát. A vád és a védelem kérdéseket tehetett fel a szakértőknek, azonban a bíró egy védői kérdést nem engedett feltenni, amely arra irányult, hogy ezer hasonló mozdulatból hány esetben történik sérülés.

A vádlott nem járult hozzá képe és hangja rögzítéséhez, de a tárgyaláson kijelentette, hogy nem bántani akarta a gyereket, hanem leültetni, a kialakult helyzetben hibázott. Állította: nem megrúgta a fiút, csak a lábsöpréses technikát használta, hozzátéve, hogy szakmai tudása alapján biztos volt abban, hogy a gyermek nem esik a betonszegélyre.

A kisfiú édesanyja ezt visszautasította, és hangsúlyozta, hogy számára a történtek elfogadhatatlanok. „Engem nem érdekel, hogy felrúgásnak vagy lábkisöprésnek nevezzük, ez nem edzés volt, nem verseny volt” – mondta, hozzátéve, hogy számára az eset „felfoghatatlan”. A bíróság a tárgyalást későbbi időpontra halasztotta, az eljárás júniusban folytatódik.

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala ingyenesen hívható a +36-80-505-101-es telefonszámon (H, Cs, P: 18:00–22:00, K: 10:00–22:00, Sze: 12:00–16:00). Az Egyesület segélyvonala külföldről a +36-1-267-4900-as telefonszámon érhető el. További információ az egyesület segélytevékenységeiről a 
nane.hu
oldalon található.

Az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat a nap 24 órájában, Magyarországról ingyenesen elérhető a 06-80-20-55-20-as telefonszámon.

Az áldozatsegítéssel kapcsolatos valamennyi kérdésben 0–24 órában az ország egész területéről hívható az Áldozatsegítő Vonal a 06-80-225-225-ös telefonszámon.