Már tudják, ki váltja Szécsi Zoltánt a Fideszben.

Már tudni lehet, ki lép Szécsi Zoltán helyére a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjában. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó családi okok miatt végül nem veszi át a mandátumot, így Gulyás Gergely frakcióvezető már bejelentette az utódját.

Kezdetben úgy volt, hogy Szécsi Zoltán fogja átvenni Nyitrai Zsolt mandátumát a Fidesz országos listájáról. Az Egri Vízilabdaklub elnöke korábban elfogadta a felkérést, és készült a szakbizottsági feladatokra is, viszont végül úgy döntött, hogy személyes okok miatt nem tudja vállalni a képviselőséggel járó kötelezettségeket. Szécsi hangsúlyozta, hogy racionális döntést hozott, amit Gulyás Gergely frakcióvezető tudomásul vett.

A megüresedett helyet Horváth László fogja betölteni, aki korábban képviselőként és drogügyi kormánybiztosként dolgozott – írja a 24.hu. Gulyás Gergely kiemelte, hogy Heves vármegyének szüksége van egy erős képviseletre a törvényhozásban, Horváth szakmai múlta pedig szintén hozzásegíti a választáshoz, hiszen ő volt felelős az új drogtörvény kidolgozásáért is.

Szécsi Zoltán megjegyezte, hogy a jövőben is teljes mellszélességgel támogatja a politikai közösséget, de a képviselői feladatok helyett más területeken kíván tevékenykedni.

Forrás www.blikk.hu