Jerzy Kwaśniewski, az Ordo Iuris Intézet elnöke és Béky Zoltán, a Századvég jogi szakértője úgy vélik, hogy az Európai Unió Digitális Szolgáltatásokról szóló rendelete (DSA) révén bevezetett „Gyorsreagálási Rendszer” lehetőséget adott baloldali nézőpontú „tényellenőrök” számára, hogy tömegesen megjelöljék és korlátozzák a jobboldali tartalmakat. Kwaśniewski megemlítette, hogy Magyar Péter, aki másfél évvel ezelőtt szinte ismeretlen volt Magyarországon, a Facebookon olyan elköteleződési arányokat ért el, amelyek statisztikailag rendkívülinek számítanak. Posztjai több interakciót generáltak követőnként, mint Emmanuel Macron, Narendra Modi vagy Donald Tusk bejegyzései. Szerinte ez nem természetes növekedés, hanem tudatos algoritmikus előny biztosítása következménye – számolt be az Ellenpont.
A jogi szakértők kijelentették, hogy a Meta segítette Magyar Pétert a választások során. Egy fontos tényező volt, hogy Magyar Péter személyes profilt használt „közszereplőként”, így elkerülte a politikai oldalakra vonatkozó korlátozásokat, míg Orbán Viktor hivatalos oldala politikai szereplőként lett nyilvántartva, korlátozott eléréssel és hirdetési lehetőségekkel.
Emellett a Facebook és a YouTube tartalommoderálását nagyrészt baloldali, ukránpárti és LMBTQ-szemléletű külső szakemberek végezték, akiknek identitása a Fidesz EP-képviselői számára sem volt nyilvános.
Elemzések alapján a DSA Gyorsreagálási Rendszerét 2026 első negyedévében aktiválták, 44 megbízható tényellenőrt kijelölve, akik zömmel baloldali szervezetekhez kapcsolódnak. Ezzel egy időben több megyei rádió és jobboldali oldal elérhetetlenné vált Facebookon, míg a Tisza Párt üzenetei széles körben terjedtek.
Béky Zoltán szerint ezek a lépések egy alaposan előkészített kormányváltás részét képezték. Toroczkai László frappánsan jellemezte a helyzetet: „Gratulálok a Facebooknak, mert megszerezte az első magyar miniszterelnököt.”
Forrás www.origo.hu
