Őrsi Gergely börtönből nemcsak levelet küldött.

Őrsi Gergely börtönből nemcsak levelet küldött.

Őrsi Gergely, a II. kerület polgármestere, börtönből írt levelet, amelynek tartalmát a községi közösségi média oldalán osztották meg. A politikus kifejtette, hogy hivatása a szenvedélye, de mivel azt most erősen korlátozva gyakorolhatja, új lehetőségek után kezdett kutatni.

Leveléhez csatolt egy papírnapernyőt is, amely szerinte a budai közösség szolidaritását szimbolizálja, és azt üzeni, hogy az erős közösséghez elengedhetetlen az egymás iránti figyelem.

„Akár egy apró gesztussal, mint amit Aranka néni és Béla bácsi nap mint nap megtesznek” – tette hozzá a polgármester, akinek a napernyőjét a híres pasaréti virágárus házaspár mini szobrán helyezték el kollégái.

A kerület első embere elmondta, hogy bár az ernyő elkészítése egyszerűnek tűnik, a folyamat körülbelül két-három órát vett igénybe. „Kezdve a körcikkekkel, az oktogonok lemérésével, a fa fültisztító pálcikák műanyag zacskóval való összeragasztásával, egészen a legnehezebb részletig, a körömcsipesszel történő kivágásig.”

Levél végén Őrsi kérte a kerület lakóit, hogy vigyázzanak egymásra és Budára.

A Központi Nyomozó Főügyészség ezen a héten indítványozta Őrsi Gergely és Láng Zsolt korábbi II. kerületi polgármester, Molnár Zsolt volt MSZP-s képviselő, valamint Szkaliczki Tünde és Matisz Károly momentumos politikusok, továbbá két megvádolt vállalkozó letartóztatásának három hónapra történő meghosszabbítását.

Az óbudai korrupciós ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság végül elrendelte a letartóztatások fenntartását, így az érintettek október 4-ig rács mögött maradnak. Közben Puskás Péter, a III. kerület volt alpolgármestere esetében megszüntették a személyi szabadságot korlátozó intézkedést.

Forrás www.blikk.hu