Legutóbb április elején írtunk arról, hogy Tatabányának nincsen elfogadott költségvetése a 2026-os évre, ugyanis Szücsné Posztovics Ilona polgármester nem tudott olyan előterjesztést hozni, amelyet a képviselők többsége el tudott volna fogadni – sőt többen dilettánsnak nevezték a tervezetet. Éppen ezért április 20-ára egy rendkívüli közgyűlést is össze kellett hívnia a polgármesternek, hiszen amíg nincs elfogadott költségvetés, addig ugyan a város nem áll meg, viszont elég sok hátrány érné, mint például
- a kötelező feladatokat továbbra is finanszírozni kell (óvodák, szociális ellátás, közvilágítás, tömegközlekedés, hivatal működése stb.), de nem lesz miből,
- a polgármester és az önkormányzati intézmények csak a korábbi költségvetés kereteihez igazodva költhetnének,
- új nagy beruházásokat vagy jelentős vállalásokat rendszerint nem lehet indítani,
- sok fejlesztés, pályázat, felújítás csúszhat vagy befagyhat,
- a politikai konfliktusok miatt bizonytalanná válhat a város pénzügyi tervezése.
Éppen ezért ha nem is lóhalálában – hiszen február óta húzódott az ügy –, de április 20-án éjfélig mindenképpen meg kellett lennie a költségvetésnek, ennek hiányában ugyanis a Versenyképes Járások program első részletét becsléssel – a tavalyi év alapján – határozták volna meg, ráadásul áprilisra már állami támogatást sem kapott a város, így összességében 1 milliárd forinttól esett el. A polgármester szerint, ha nem sikerült volna elfogadtatni a tervezetet, akkor ehhez májusban újabb 600 millió forint jött volna az állami támogatások hiánya miatt. Ráadásul a szolidaritási hozzájárulás második részlete, újabb 1,3 milliárd forint befizetése is esedékes.
Megmenekült a város…
A költségvetési tervezet elfogadását a Többségben Tatabányáért frakció és a Mi Hazánk egyetlen képviselője, Boda Bánk rendszerint támogatta, viszont a Fidesz frakció és Gutai Zsolt, a Generációk Tatabányáért képviselője nem – vagy éppen tartózkodtak. A Fidesz fő problémája az volt, hogy állításuk szerint velük senki nem egyeztetett a tervezetről és semmilyen vitára nem bocsátotta a városvezetés az előterjesztését, holott Szücsné szerint három közgyűlésen és 20 bizottsági ülésen is vitatkoztak a rendelettervezetről, bár tény, hogy a módosító javaslataikat nem fogadták be.
Jogos elvárás, hogy azok, akik Önöktől kaptak felhatalmazást a város vezetésére, és akiknek jelentős jövedelme származik közpénzből, felelősen képviseljék a közösség, a tatabányaiak érdekeit
– fogalmazott Szücsné a Fidesz frakciójáról a rendkívüli közgyűlés előtt.
Az április 20-i rendkívüli ülés egyébként mindössze egyetlen napirendi pontból állt, mégpedig a költségvetés újabb megvitatásából. A képviselők több mint egy órán keresztül érveltek a tervezet mellett és ellen, s ugyan még a Többségben Tatabányáért képviselői is – többek között Renczes Dávid – elismerte, hogy „ez nem egy hibátlan költségvetés”, ugyanis pénzügyileg és jogszabályi értelemben is korlátozott lehetőségei vannak a városnak, viszont a város és a lakók érdeke, hogy ezt elfogadják.
Még mindig jobb megszavazni ezt a költségvetést, mintha a városnak nincs költségvetése
– fogalmazott, hozzátéve, hogy ha év közben változnak a bevételek vagy a kormányzati politika, akkor lehetőségük lesz ezt módosítani. Örült a módosításoknak is, amelyből egyébként volt olyan, amit el is fogadtak (Gál Csaba és Pataki Zoltánné módosítóját arról, hogy a közvilágítás korszerűsítés elnevezésű költségvetési sor 1,5 milliárdos összegét a bevételek közül, illetve ugyanilyen elnevezésűt a dologi kiadások közül kivegyé). Volt viszont, amit nem (hogy vegyék ki a fizetős parkolásokból származó bevételi sort, hogy csökkentsék a képviselői fizetések összegét, hogy csökkentsék az áfát, hogy csökkentsék a lakossági tájékoztatásra fordított összeget).
Az ülés végén aztán nagy meglepetésre a közgyűlés 11 igen, 4 tartózkodás és 1 nem szavazattal el tudta fogadni a 2026-os költségvetést, így a város egyelőre megmenekült.
…egyelőre
Kupcsok Péter, a Fidesz-KDNP képviselője ezután arról beszélt – miután ő is és Szabó Zsuzsanna frakciótársa is igennel szavazott –, hogy nem szerettek volna a városnak anyagi kárt okozni, ám nem minden elemmel értenek egyet, ugyanis a közvilágítás felújítását elengedhetetlennek tartják – noha elismeri, hogy nem minden eleme önkormányzati hatáskör.
Konczer Erik alpolgármester szerint nagyon fontos projekt a közvilágítós korszerűsítése, viszont a költségvetés elfogadása még fontosabb volt, hogy a város „vissza tudjon térni a rendes kerékvágásba”, így
ebben tudtunk úgy engedni, hogy a többi képviselővel egyetértve fogunk még foglalkozni a közvilágítás korszerűsítésével, mert ez egy olyan projekt, amire szüksége van a városnak. Meg kell vizsgálni, hogy milyen finanszírozási formából és hogyan lehet megvalósítani.
Szücsné Posztovics Ilona a szavazás állásával büszkélkedett a költségvetés elfogadása kapcsán, de még Gutai is – aki egyedüliként továbbra sem tudta támogatni a tervezetet – arról posztolt, hogy van költségvetése a városnak.
Érdekesség egyébként, hogy Gutainak is volt egy módosítója, miszerint a bérlakások eladásából származó bevételekből 20 millió forintot szánjanak a gyerekek téli sportolására, mégpedig a Tatabányai Petőfi Tömegsport Egyesület (PTSE) támogatásával, azonban ezt a közgyűlés leszavazta. Boda Bánk, akinek elég nagy összetűzése volt (van) az egyesülettel, ki is emelte hozzászólásában, hogy nem fogja támogatni az indítványt, hiszen perben állnak az PTSE-vel, s a polgármestert adó Többségben Tatabányáért frakcióval karöltve meg is akadályozták ezt a juttatást.
(Borítókép: Tatabánya látképe 2024. szeptember 11-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)
Olvasd tovább itt: index.hu
