Több mint egy évtized után távozik posztjáról Such György, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatója. A parlamenti honlapon közzétett közlemény szerint a megbízatása kedden, közös megegyezéssel ért véget. A főigazgatói pozícióra nyílt pályázatot hirdettek meg – derül ki a Világgazdaság jelentéséből.
Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta, hogy egy új vezetési szemléletet és szakmai elképzeléseket szeretne megvalósítani, figyelembe véve a társadalom elvárásait. A közlemény alapján célja, hogy az Országgyűlés Hivatala új erővel folytassa működését, miközben megtartja a már bevált gyakorlatokat is.
Forsthoffer Ágnes kifejezte tiszteletét Such György iránt, megköszönve neki a szolgálatát és az új Országgyűlés megalakulásáért végzett munkáját.
Forrás mandiner.hu
