Mentésirányító videóhívással mentette meg a babát.

Mentésirányító videóhívással mentette meg a babát.

Egy mentésirányító videóhívás segítségével mentette meg egy éppen világra jövő kisbaba életét – számolt be róla csütörtök délután az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.

A közlemény szerint egy Pest megyei, vajúdó kismama hívta a segélyszolgálatot, mivel elindult nála a magzatvize, és erős fájásai voltak. „A mentésirányító az édesapa közreműködésével videókapcsolatot hozott létre, és a mobiltelefon kamerájának segítségével azonnal észlelte, hogy a köldökzsinór hosszasan ‘előesett’, ami súlyos életveszélyt jelentett a babának” – olvasható a közleményben.

A mentésirányító azonnal riasztotta a mentőszolgálat egységeit a helyszínre, és megkezdte a telefonos instrukciók adását, amelyek fő célja a köldökzsinór vérkeringésének helyreállítása volt, így a magzat biztonságosabbá tétele az anyaméhben.

A mentőszolgálat jelentése szerint a megfelelő testhelyzet kialakításával és a köldökzsinór védelmével, valamint a kiérkező mentők gyógyszeres beavatkozása révén sikerült megmenteni a kisbabát. A vajúdó nőt ezután kórházba szállították, ahol már vártak rájuk, és néhány percen belül császármetszéssel segítették világra a család első gyermekét.

Forrás hvg.hu