Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán bejelentette, hogy feljelentést tesznek az egykori Építési és Közlekedési Minisztérium pincéjében talált tárgyakkal kapcsolatban. Juhász Tünde, a tárca volt közigazgatási államtitkára jelezte, hogy a minisztériumban minden hivatalos iratot megfelelően iktattak, és jelenleg is elérhetőek az irattárban, mind papíralapú, mind elektronikus formában.
A kormányfő azt is elmondta, hogy Lázár János korábbi minisztériumában zsákszámra találtak megsemmisített iratokat, Fidesz-szórólapokat, valamint a Digitális Polgári Körök (DPK) eszközeit.
„Nézzétek, mik vannak itt!” – kezdte a videóban Magyar Péter, aki hangsúlyozta, hogy ez több bűncselekmény gyanúját veti fel, kiemelve a tiltott pártfinanszírozás lehetőségét.
„Ezeket az ügyeket az Állami Számvevőszéknek kellett volna vizsgálnia, de a hatóságok, a rendőrség is foglalkozni fog a kérdéssel. Mi pedig feljelentést teszünk” – tette hozzá.
A korábbi államtitkár közleményében kiemelte, hogy minden hivatalos dokumentumot teljeskörűen átadtak a Közlekedési és Beruházási Minisztériumnak az átadás-átvételi eljárás során. A Magyar Péter által bemutatott szemeteszsákokban pedig hivatalos iratok nem voltak.
A videóban látható szórólapok, zászlók, és Lázár János nevéhez kapcsolódó anyagok nem az ÉKM-ben készültek, a minisztérium nem adott megbízást és nem is finanszírozta ezen anyagok előállítását.
Magyar Péter bejelentése után, miszerint a Miniszterelnökség költözik az épületbe, a tárcának két órát biztosítottak a teljes kiürítésre, emiatt maradhattak ott a miniszter személyes tárgyai, illetve olyan dolgok, amelyeket a munkatársai tőle kaptak – tette hozzá Juhász Tünde, hangsúlyozva, hogy készséggel állnak a vizsgálatok elé.
Forrás www.blikk.hu
