Kész tényként közölte a HírTV, hogy az Önkényes Mérvadó című műsorban arról beszéltek, hogy nem a nemzet részei azok, akik a Fideszre szavaztak.
A 40 perces adásból kiragadott egyperces felvételt Apáti Bence publicista is megosztotta. „Jó lenne egy picit lenyugodni, mielőtt vér kezd folyni. Amiről ezek beszélnek, az egyszerűen minden határon túlmegy. Az egy véres diktatúra” – fogalmazott bejegyzésében, amit nem sokkal a megírása után törölt.
Latorcai Csaba, KDNP-s parlamenti képviselő szerint „a közbeszéd állapota már így is rendkívül feszült. Ebben a légkörben különösen veszélyes minden olyan megnyilvánulás, amely tovább szítja az indulatokat vagy relativizál súlyos helyzeteket. Bizonyos dolgokkal egyszerűen nem szabad viccelni!”.
A hirtelen nagy figyelmet kapó részlettel kapcsolatban a műsor vezetője, Puzsér Róbert is megosztotta a véleményét. Szerinte ami elhangzott az irónia, a szóban forgó adásában pedig „épp a tiszás szektaszellemnek és a rendszerváltást övező revanshangulatnak tartottunk görbe tükröt” – magyarázta. Puzsér úgy véli, a HírTV szerkesztői felismerték az alkotói szándékot „csak túl kattintáshatékony meg áldozati élményszerző direkt félreérteni, aztán felháborodva óbégatni és alaptalan gyűlöletet szítani”.
Vajon azt is komolyan gondoltuk, hogy fel akarjuk állítani a „Nerror Házát”? Hogyhogy nem ezt emelik ki a HírTV munkatársai ugyanebből a műsorból? Netán leleplezné az aljas lejáratási kísérletüket? Miért kell még mindig ugyanúgy hazudozniuk, ahogy eddig? Hiszen már belebuktak
– fogalmazott Puzsér.
Hozzátette, a HírTV szerkesztői vagy nem ismerik fel az ironikus stílust, vagy szándékosan értelmezték félre a képsorokat – és mindkét esetben megérdemlik, hogy a KESMA leépítse őket.
A vitát kiváltó adás teljes epizódja ide kattintva tekinthető meg.
(Borítókép: Puzsér Róbert 2025. június 10-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Puzsér Róbert és barátai szellemes, indulatos, mégis mély és kíméletlen beszélgetései a sorozatok világáról.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
