Index – Belföld – Díszpolgári címet kapott Korda György és Balázs Klári

Index – Belföld – Díszpolgári címet kapott Korda György és Balázs Klári


Újbuda önkormányzata idén három kivételes személyiséget tüntetett ki díszpolgári címmel: Balázs Klárit és Korda Györgyöt, a magyar könnyűzene legendás házaspárját, valamint Kremnicsán Jánost, a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának volt munkatársát, a Sas-hegy ikonikus környezeti nevelőjét – derült ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

A kitüntetéseket László Imre, Újbuda polgármestere adta át, aki méltatta a díjazottak több évtizedes, közösségért végzett munkáját.

Kevés olyan ember van, aki ennyi évtizeden át képes örömet, tudást és példát adni másoknak – legyen szó zenéről, természetről vagy közösségről. A most kitüntetett díszpolgárok életútja azt mutatja, mit jelent szívvel-lélekkel szolgálni az embereket és a kerületet

– mondta a polgármester.

Korda György és Balázs Klári Újbudán talált végleges otthonra, ahol – saját szavaikkal élve – „mindennap érezzük a közösség megbecsülését és szeretetét”. Az ünnepségen arról beszéltek, számukra a díszpolgári cím egy újabb mérföldkő a sok elismerés között:

Sok elismerést kaptunk már életünk során, de ez a kitüntetés különleges helyet foglal el a szívünkben. Ez az otthonunk, és nagyon jó érzés tudni, hogy így fogadtak minket

– mondta Balázs Klári.

László Imre, Újbuda polgármestere arról beszélt, számára ők azok, akik évtizedeken át sok embernek szereztek örömet művészetükkel, akik slágereikkel összekötik a generációkat. „Igazi színpadi legendák; Korda György jellegzetes stílusa, humorral átszőtt eleganciája és Balázs Klári derűs, energikus személyisége együtt teszi őket a magyar zenei élet ikonikus alakjaivá” – hangsúlyozta.

Díszpolgári elismerésben részesült Kremnicsán János is, aki a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságának Sas-hegyi látogatóközpontjában mintegy két évtizeden át dolgozott környezeti nevelőként – tették hozzá.

Jellegzetes, személyes előadásmódja, közvetlensége és szakmai elhivatottsága révén több tízezer gyermeket, fiatalt és felnőttet ismertetett meg a Budai-hegység és a Sas-hegy természeti értékeivel.

A három új díszpolgár életútja különböző, de közös bennük, hogy mindannyian példát mutatnak elhivatottságból, szeretetből és közösségi felelősségvállalásból – zárták a közleményt.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Villa Korda után új otthonra lelt Korda György és felesége, közös életük során tizenhatodszorra költöztek. Elárulták, hogy ahova költöztek, ott nincs autósforgalom, és körülöttük minden nagyon zöld.

(Borítókép: Korda György és Balázs Klári 2025. március 26-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)