BL-döntő után új meccs indult a budapesti aszfalton

Szombat este a fél világ Budapestre figyelt. A Puskás Arénában a Paris Saint-Germain büntetőkkel verte az Arsenalt, és a Real Madrid 2018-as bravúrja óta az első csapat lett, amelynek sikerült megvédenie a Bajnokok Ligája-trófeáját. Aztán a lefújás után a kamerák kikapcsoltak, a szurkolók eltűntek a metróban és a belvárosi kocsmákban, Párizsban pedig elkezdődött az ünneplés. És valahol a Hősök tere és az Andrássy út között elindult egy locsolóautó, amelyről soha nem készül majd élő közvetítés.

Mert minden látványosságnak van egy másik, jóval csendesebb fele. Amíg a stadionban a 71. BL-döntő történelmét írták, odakint egy másik csapat készült a saját, hajnalig tartó meccsére. A BKM (Budapesti Közművek) köztisztasági munkatársai, akiknek az a dolguk, hogy reggelre nyom nélkül eltüntessék a hatvanhétezer néző és a környéken ünneplő vagy szomorkodó tízezrek után maradt káoszt. Úgy, hogy a vasárnap reggel kávéért induló budapesti semmit ne vegyen észre az egészből.

A meccs a milliméterre nyírt, fűtött gyepen dőlt el, a folytatás meg a söráztatta, hideg aszfalton zajlik, ugyanannak az estének a része, csak jóval kevesebb csillogással. A gyepen a trófea volt a tét. Az utcán az, hogy reggel a kisföldalatti utasai tiszta Andrássyra lépjenek ki.

A káosz matematikája

Az átlagos járókelőnek hihetetlen a látvány. A szétszórt sörösüvegek, az eldobált, összetaposott repoharak, a zsíros pizzásdobozok, a kartonok és a kisebb-nagyobb szemétkupacok között sétálva nehéz elképzelni, hogy néhány óra múlva mindennek semmi nyoma nem lesz.

A hulladék ráadásul mesél is. Aki végigmegy az úton, szinte kiolvassa belőle az este érzelmi ívét. Mintha a stadionhoz közelebb még az izgalom nyomai uralkodnának – elhullajtott konfetti, kartonból kivágott szurkolói táblák, izgalomban elejtett rágcsálnivaló. Kicsit távolabb meg már a feszültségé és a csalódottságé a főszerep, szilánkosra tört sörösüvegekkel, cigarettacsikkek garmadájával és a járdán felejtett, félig megevett gyrosokkal.

A puszta matematika is sokatmondó. Nemzetközi fesztiválfelmérések szerint egy fesztivál nem sátrazó látogatója naponta nagyjából fél kiló hulladékot termel, ami hatvanhétezer embernél bő harminc tonna. Persze egy focimeccs során ennek a nagyja a stadion kukáiban és szelektív gyűjtőiben köt ki, az utcára csak a töredéke jut, de ez a töredék is tonnás nagyságrend a stadion környékén és a vonulási útvonalakon.

Lehetne ez másképp is. A 2022-es katari világbajnokságon a japán szurkolók azzal írtak történelmet, hogy a meccsek után kék szemeteszsákokkal járták végig a lelátót, és maguk szedték össze a szemetüket. Egy európai BL-döntő feszültsége és nem mellesleg alkoholfogyasztása mellett ez egyelőre utópia. Itt a takarítás a profikra marad.

A helyszínen dolgozó BKM-eseknek viszont a szemük sem rebben. Sőt. Szerintük a korábbi nagy meccsekhez képest a mostani döntő utáni az állapot teljesen rendben van, láttak ennél már sokkal rosszabbat. Vagyis ami a hétköznapi embernek apokalipszis, az nekik egy megszokott, jól kezelhető műszak.

Igaz, ebben nagy szerepe van annak, hogy nem is most kezdődött a munka. A hétvégén végig fokozott ütemben dolgoztak, már a meccs előtt volt előtakarítás, az esti műszakot pedig vasárnap reggel egy újabb csapat váltja. A döntő estéje csak egy szakasz egy több napon át tartó menetből.

Hogy mihez mérik a mennyiséget, arra van fogódzó. A BKM takarító divíziója, az FKF minden szilveszter után közzéteszi, mennyit takarítottak össze az óévbúcsúztatás reggelén. Tavaly a fővárosi közterületekről nyolc tonna tűzijáték-maradványt és üveget gyűjtöttek be, a munka pedig már január elsején hajnali hatkor elindult. A Sziget Fesztiválról egy hét alatt nagyjából 125 tonna kommunális hulladékot és több mint 11 tonna üveget visznek el, ami egy budapesti kerület egyheti háztartási szemetével vetekszik. Ehhez képest egyetlen futballmeccs közönsége – még ha BL-döntőről van is szó – térben és időben sokkal jobban behatárolható, kiszámíthatóbb feladat.

Budapesti sárpacsirták

A szemét ugyanakkor nem csak hulladék. Annak, aki tudja, hová nézzen, néha kis kincsesbánya is. A viktoriánus kori Londonban mudlarkoknak, azaz sárpacsirtáknak hívták azokat a szegényeket, akik a Temze apályakor a sárban kutattak leejtett érmék, szögek vagy bármi eladható után. A mai utca embere egy kicsit hasonló városi régészetet űz egy-egy ekkora esemény után.

A takarítás közben az egyik fiatalabb szurkoló például egy alig hordott, eredeti Arsenal-mezt halászott ki egy szemétkupacból. Hogy eredeti tulajdonosa a büntetőpárbaj elvesztése miatti elkeseredésében hajította-e el, vagy egyszerűen csak ottfelejtette a vigaszivás hevében, már soha nem derül ki. A mez mindenesetre új gazdára talált, és ezzel be is került abba a régi, íratlan hagyományba, amely szerint az egyik ember szemete a másiknak kincs.

A nagy rendezvények után mindig marad valami a placcon. Kulcscsomók, okostelefonok, egyetlen magányos cipő, esernyők, néha egy-egy elgurult jegygyűrű. A stadionok és a közlekedési társaságok talált tárgyak osztályai tele vannak olyan apró emlékekkel, amelyekről a tulajdonosaik többé nem tudnak semmit. És sokan vannak, akik ilyenkor árgus szemekkel járják az utcákat, hátha találnak valami értéket. Ez most sem volt másképp.

Gépbalett az aszfalton

Aki járt már ekkora tömegrendezvény után az utcán, ismeri a sajátos mikroklímáját. A levegőben az aszfaltra száradt sör savanykás szaga keveredik a cigarettafüsttel és a kihűlő gyros „illatával”. És megvan a hangja is. Mielőtt a gépek megérkeznének, minden lépésnél műanyag repoharak és üvegszilánkok roppannak a cipőtalpak alatt.

Aztán a sötét utcák végén feltűnnek a narancssárgán villogó fények, és kezdetét veszi a koreográfia, amelyben minden gépnek megvan a pontos belépője. A BKM konvoja szinte szó nélkül dolgozik, a sofőrök legfeljebb a fülkéből intenek. A nagynyomású locsolóautó fúvókáiból sisteregve csapódik a víz a még meleg aszfalthoz, és a levegőt egy pillanat alatt megtölti a nedves kő és a felvert por, amely elnyomja az éjszaka fülledt kocsmaszagát. Ez az autó több ezer literes tartályából mossa le az útburkolatot, és lazítja fel a rászáradt szennyeződéseket.

Mögötte halad a seprőgép, amely a nagyjából két és fél méter széles sávban, forgó keféinek monoton, karistoló hangja kíséretében szippantja be az út szélére tolt szemetet. A járdának külön, kisebb és mozgékonyabb járdatakarító gép jut, a nagyobb darabokhoz és a halmokhoz pedig kisteherautókkal érkezik a kézi erő. A sor a végére úgy hagyja maga mögött az aszfaltot, mintha mi sem történt volna.

A nehézséget nem is a mennyiség adja, hanem a szoros időzítés. A stadion környékén addig el sem lehetett kezdeni a munkát, amíg a szurkolói tömeg el nem vonult. A takarítók a Stefánia út és az Ajtósi Dürer sor sarkától indultak, és innen haladva kerülték meg a stadiont, miközben az összes fontos csomópontnál párhuzamosan is dolgoztak, többek között a Hősök tere környékén, ahol a hivatalos szurkolói programok zajlottak.

A legnagyobb logisztikai kihívást a szervezőkkel való összehangolás jelenti. A munkát a rendezvénytechnika lebontásához kell igazítani, hiszen hiába áll készenlétben a sárga villogós locsoló, ha a helyszínen még ott a színpad, az útlezáró kordon vagy az óriáskivetítő. Az Andrássy útra telepített technikát például hajnali kettőig kellett elbontani, és a tisztítás csak ezután indulhatott meg. Vagyis a város egyik leghíresebb sugárútján – amely a budai Várnegyeddel és a Duna-parttal együtt az UNESCO világörökség része – éppen akkor kezdődött a sikálás, amikor a legtöbb budapesti a legmélyebben aludt.

És hogy miért számít, hogy reggelre mindennek nyoma sincs? Mert egy város hangulatát a részletek tartják össze. Ha Budapest vasárnap reggel is úgy nézne ki, mint egy csatatér, az tovább gyűrűzne, hiszen a kosz koszt szül, a rendetlenség rendetlenséget. A BKM éjszakai csapata végső soron ezt az egyensúlyt állítja helyre, mielőtt a város felébred.

„Sziszüphoszt boldognak kell elképzelnünk”

És itt jön a dolog igazi tétje. Bármilyen alapos is a hajnali munka, és bármilyen precízen sikálják fel a gépek a sört és a port, mint tudjuk, az éjjel soha nem érhet véget (a köztisztaságiaknak ez nem buzdítás, hanem nagyjából a munkaköri leírás). A szomorkodó angolok és az ünneplő franciák, a szórakozókkal együtt a munkagépek elvonulása után is fognak még szemetelni.  Vasárnap este pedig ismét tele lesz a belváros emberekkel. Hétfőn megint eldobnak valamit, és egyszer majd jön a következő nagy esemény, egy újabb döntő, egy Sziget vagy egy szilveszter.

A köztisztaság a klasszikus sziszüphoszi feladat. A követ minden áldott nap felgörgetik a hegyre, hogy reggelre megint visszaguruljon a völgybe.

„Sziszüphoszt boldognak kell elképzelnünk” – írta Albert Camus a híres esszéjében.

Boldognak, mert maga a küzdelem elég ahhoz, hogy megtöltse az ember szívét. A hajnali Budapesten takarító munkások is tudják, hogy a munkájuk soha, de soha nem ér véget. És mégis elvégzik, nem azért, mert egyszer s mindenkorra rend lesz a világban, hanem mert holnap reggel a városnak tisztának kell lennie.

A 71. BL-döntő emléke a futballtörténelemé, a kupa a PSG-é, a látvány a tévénézőké. A reggeli tiszta utca viszont azoké, akiknek a nevét senki nem fogja megjegyezni. Reggelre az Andrássy újra makulátlan. A turisták fényképezik az Operaházat, a futók elhaladnak a Hősök terén, a kávézók kiteszik a székeket és asztalokat. Mintha néhány órája nem szurkolók ezrei élték volna át ugyanitt, a kivetítők előtt, a büntetőpárbaj minden izgalmát. A Bajnokok Ligája-döntő igazi befejezése nem a kupa felemelése volt, hanem egy üres, vizesen csillogó sugárút a hajnali fényben és egy alig hordott Arsenal-mez, amelyet immár valaki egészen más visel.

(Borítókép: Takarítás a BL döntő után 2026. május 30-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)

Itt állítsa be, hogy az Index az elsők között legyen a Google-találatokban!

Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!