Az Országgyűlés hétfőn tiszás képviselők kezdeményezésére elfogadta az Alaptörvény tizenhatodik módosítását. A döntéssel nyolc évben korlátozzák az egy személy által miniszterelnöki tisztségben tölthető időszakot. A megszavazott javaslat konkrétan így fogalmaz: „A miniszterelnököt az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választja meg. Nem választható meg miniszterelnöknek az, aki összesen – megszakításokkal együtt – már legalább nyolc évig miniszterelnöki megbízatást töltött be. E nyolcéves időtartam számításakor az 1990. május 2. vagy azután betöltött miniszterelnöki megbízatást kell figyelembe venni.” Nézzük a három szempontot.
1. Jog és demokrácia
A jog talaján elsősorban a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának megsértését, valamint a személyre szabott törvényhozást tették az asztalra az Alaptörvény-módosítás kritikusai. A visszaható hatály az 1990-es dátum rögzítése miatt került napirendre, a személyre szabottság vádját pedig az a körülmény adja, hogy ma egyedül Orbán Viktor teljesíti a kizáró okként megjelölt feltételt. A Fidesz részéről ezért emlegetik „lex Orbánként” az elfogadott javaslatot. A Tisza Párt a fentieket azzal igyekezett cáfolni, hogy egyrészt: a módosítás nem a hatályba lépést megelőző időre vonatkozik, hanem a jövőre, tehát nem állapít meg visszamenőleges kötelezettséget, másrészt: nem kizárólag Orbán Viktorra, hanem valamennyi személyre érvényes, aki Magyarországon miniszterelnöki pozíciót töltött/tölt be.
A döntés a hatalom korlátozása/a demokratikus akarat érvényesülése tengelyen is vitákat vált ki. Az Alaptörvény-módosítás kritikusai szerint elveszik a választópolgárok azon jogát, hogy egy személyt nyolc évnél tovább közvetett módon – a miniszterelnököt az Országgyűlés választja –, a kormányfői pozícióban tartsanak. A Tisza Párt ellenérve, hogy az időkorlát erősíti a demokrácia működéséhez szükséges fékek és ellensúlyok rendszerét, tompítva a ciklusokon keresztül kialakuló túlhatalom lehetőségét.
Az időkorlát a hétfői döntés után sem kezelendő felülírhatatlan körülményként a mindenkori hatalom számára, az Alaptörvény kétharmados többséggel újra módosítható.
A nemzetközi gyakorlatban politikai csúcsvezetőknél a hivatalban töltött időre vonatkozó korlátot inkább köztársasági elnököknél látunk, akiket közvetlenül választanak, és a törvényhozásnak nincs lehetősége leváltani őket.
2. Utódlás
Az elmúlt tizenhat évben számtalanszor felmerült a kérdés: ki lehet Orbán Viktor utódja az akkor még domináns párt élén? A Fidesz elnökének személyzeti politikáját hatalma csúcsán – a belső kör dinamikáit és struktúráit ismerni vélők állításai szerint –, a versenyeztetés jellemezte. A politikai erőpozíciót folyamatosan Orbán Viktor birtokolta, miközben a kör több tagja rendszeresen vertikális mozgásban volt: ki felemelkedett, ki háttérbe szorult, ki oda-vissza megjárta az utat – gondoljunk csak Lázár János politikai pályafutására.
Orbán Viktor az elmúlt tizenhat évben nem jelölte ki, így nem is kezdte felépíteni utódját. A volt miniszterelnököt az április 12. választási vereség után is kihívó nélkül választották a Fidesz elnökévé, majd lapunknak adott interjújában kijelentette: „Alig várom, hogy valaki kitépje a kezemből a marsallbotot, és levegye rólam a kisködmönt. Most is átadtam volna, ha a helyzet ezt lehetővé tette volna.” Zsiga Bulcsú, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője Orbán Viktor újraválasztása után úgy vélekedett lapunknak, hogy „amíg Orbán Viktor politizál, addig pólusképző erő lesz, akire van kereslet.”
Az Alaptörvény-módosítás viszont – legalábbis formális értelemben biztosan – szinte halaszthatatlanná tette az utódkeresést. Orbán Viktor 2030-ban is vezetheti a Fidesz kampányát, viszont még választási győzelem esetén sem töltheti be a miniszterelnöki pozíciót, ha pártszövetségének nincs alkotmányozó többsége, amivel megszüntetheti a korlátozást. A Tisza Pártnál a miniszterelnöki utódkérdés leghamarabb 2034-ben merülhet fel, ha a 2030-as országgyűlési választást is megnyeri a párt és Magyar Péter eléri az időkorlátot.
Az Alaptörvény-módosítás tehát az 1990 utáni magyar politika utódlási folyamatainak új korszakát hozhatja el, viszont zárójelbe teheti ennek valódi politikai tétjét a Kaczyński-modell alkalmazása.
3. Kaczyński-modell
A lengyel Jog és Igazságosság 2015-2023 közötti kormányzati időszakában Jarosław Kaczyński egyszer sem töltötte be a miniszterelnöki pozíciót – ellentétben a kétezres évek közepével –, viszont széleskörű és jelentős befolyása miatt elemzői konszenzus volt, hogy pártelnökként kezében tartotta a stratégiai döntéseket és a kormány irányvonalát.
Magyarországon sem zárhatjuk ki a lehetőségét annak – ha az Alaptörvény módosítása után egy több választáson győztes párt miniszterelnök-jelölt cserére kényszerül –, hogy elválik egymástól a formális tisztség és a valódi hatalom. a szuverén hivatalosan már nem töltheti be a kormányban a csúcsvezetői pozíciót, viszont a parlamenti többséggel rendelkező párt vezetőjeként megszabhatja a stratégiai irányt.
Jarosław Kaczyński – és számos más politikatörténeti példa – azt mutatja, hogy a megfelelő akaratátviteli csatornák működtetésével, kézben tartásával a szuverén a formális állami pozíció nélkül – vagy a kormányfői tisztség alatti szintről, ahogy azt Kaczyńskinál láttuk a 2020-as évek elején, miniszterelnök-helyettesként – is a kormány de facto irányítója lehet.
(Borítókép: Magyar Péter 2026. június 16-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
