Az elmúlt másfél évtized eseményei nálunk arra irányultak, hogy megkérdőjelezzék a posztkommunista értékrendre épülő morális normákat, a nemzet fogalmának fényében. E közösségi szellemiség a lojalitást, az érdemek elismerését, az identitás megőrzését és a kölcsönös igazságosságot helyezte a középpontba, miközben a sokféleséget sem tagadta. Bár a romantikus ideák továbbra is dominálnak a nemzetképünkben, a hazaszeretetre egyre inkább az önbecsülés és a valóságos érzések irányába való elmozdulás jellemző.
A kormányzat számára a rendszerváltás inkább egyfajta restaurációt jelentett, amely a baloldali-liberális morális keretek újbóli megerősítésére irányult. Ezt a célkitűzést jogi és alkotmányos keretek közé csomagolják, így fenntartva az „egy nemzet, két kultúra” koncepciót. E folyamat során a gyakorlatban sokan az elit képmutató rétegének ölelésébe kerültek, hiszen a szigorú erkölcsiségük miatt hiszékeny módon követték őket.
A képmutatás, düh és arrogancia együttes jelenléte nem enged teret a valódi kultúra kialakulásának, így nemzetegység sem valósulhat meg ezekből a problémákból. Az ilyen közállapotok csak megosztottságot és konfliktusokat eredményeznek, ezáltal megnehezítik a közös célok elérését.
Forrás mandiner.hu
