Kedden őrizetbe vették Bús Balázst, Óbuda volt polgármesterét, az NKA korábbi alelnökét a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 17 milliárd forintos pénzosztása miatt.
A Telex információi szerint azonban rajta kívül elfogták a pályázatok lebonyolításáért felelős Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) főigazgatóját és kabinetvezetőjét, valamint annak a kiemelt bizottságnak a tagjait is, amely a 17 milliárd forint kiosztásáról döntött.
A bizottság őrizetbe vett tagjai a lap szerint egy korábbi fideszes országgyűlési képviselő, a Lechner Tudásközpont egy tanácsadója, a minisztérium közigazgatási államtitkárságának titkárságvezetője, valamint a miniszteri kabinetfőnök-helyettes. Vagyis a nyomozók nem csupán a pénzt felvevő oldalt, hanem a kiosztásról döntő kört is elérték.
Az eljárás magánszemélyek feljelentése nyomán indult, a NAV Bűnügyi Főigazgatósága pedig a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg a nyomozással. Az ügy így Bács-Kiskun vármegyében zajlik, részben azért, mert az érintett pályázók között van egy Bács-Kiskun vármegyei illetőségű cég is.
A hat gyanúsítottat hűtlen kezelés bűntettével gyanúsítják. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség szerda délután indítványozhatja a letartóztatásukat, amiről a lap értesülése szerint csütörtökön, Kecskeméten dönthet a bíróság.
Az NKA-pénzek körüli ügyben Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter május 18-án függesztette fel az alap kifizetéseit, arra hivatkozva, hogy meg akarják állítani, ami megállítható, és hogy az NKA ne költsön rossz célra. Másnap menesztette az NKTK főigazgatóját is.
A botrány azután kapott nyilvánosságot, hogy Molnár Áron színész-aktivista április 23-án számolt be róla, hogy egy állami kifizetőhelyről milliárdokat utaltak a Fidesz gazdasági, közéleti és művészeti holdudvarának.
A nyilvánosságra került listából kiderült, hogy számos, Fideszhez közeli alkotó kapott kirívóan nagy összeget a kiemelt kulturális keretből, Mága Zoltán hivatalos fotósához például 500 millió forint került. A támogatások mintázata arra utalt, hogy a kiosztott pénz nagyrészt a Fidesz választási érdekeit szolgálta.
(Borítókép: Tövissi Bence / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
