Bükkábrányi balesetről újabb részletek derültek ki

Bükkábrányi balesetről újabb részletek derültek ki


Korábban beszámoltunk arról, hogy szombat délután frontálisan ütközött két autó Bükkábránynál, a 3-as főúton. A mentőszolgálat több mentőegységet, köztük három mentőhelikoptert riasztott az esethez. A hét érintettből öten – köztük három gyerek – életüket veszítették. A Budapest felé tartó vétlen autóban a három gyerek mellett két nő utazott, őket Miskolcon és Debrecenben ápolják.

A gyerekek közül a hat éves fiú és egy öt éves kislány testvérek voltak. Édesanyjukat életveszélyes állapotban szállították a Debreceni Egyetem Klinikai Központba. Az intézmény a család kérésére azonban nem osztott meg további információkat állapotáról.

Az Index telefonon elérte a vétlen jármű utasainak egyik hozzátartozóját, aki elmondta, a Miskolcra szállított nőt gerincsérülésekkel vitték kórházba.

A miskolci kórház szerint tud kommunikálni, a hozzátartozó szerint viszont még nincs abban az állapotban, hogy közöljék vele a történteket, és szeretnék megóvni addig, amíg olyan stabil állapotban nem lesz, hogy feldolgozhassa az eseményeket.

Megerősítette, hogy az egyik gyermek édesapja közvetlenül a balesetet szenvedett autó mögött haladt saját autójával. Az RTL szerint a férfi az események hatására sokkot kapott, a hozzátartozó azonban azt mondta, hogy már nincs kórházban, ellenben a történtek komoly hatással voltak rá, „nincs jó mentális állapotban”.

Az RTL szerint a kocsiban utazó harmadik gyermek az apjánál volt, akinek az új párja ült a kocsiban a baleset idején, aki a hozzátartozó szerint nagyon közeli viszonyban volt párja hat éves kisfiával.

Két 19 éves fiatal ült a másik autóban

A balesetben érintett másik autóban egy 19 éves pár ült. Az autót a fiú vezette, és eddig ismeretlen okból kifolyólag a záróvonalat átlépve áttért a szemközti sávba.

A Miskolc felé tartó járműben két 19 éves fiatal utazott. A Blikk kiderítette, az egyik áldozat egy jászsági település polgármesterének a lánya, aki a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar hallgatója volt. Alig néhány nappal a baleset előtt, június 15-én mutatták be Lakodalom című vizsgaelőadásukat, ahol menyasszonyként lépett színpadra. Mellette utazott párja, aki a Gyöngyösi AK utánpótláscsapatában játszott.