Korábban beszámoltunk arról, hogy szombat délután frontálisan ütközött két autó Bükkábránynál, a 3-as főúton. A hét érintettből öten – köztük három gyerek – életüket veszítették. A Budapest felé tartó vétlen autóban a három gyerek mellett két anyuka utazott, őket Miskolcon és Debrecenben ápolják.
A Miskolc felé tartó járműben két 19 éves fiatal utazott. A Blikk kiderítette, az egyik áldozat egy jászsági település polgármesterének a lánya, aki a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar hallgatója volt. Alig néhány nappal a baleset előtt, június 15-én mutatták be Lakodalom című vizsgaelőadásukat, ahol menyasszonyként lépett színpadra. Mellette utazott párja, aki a Gyöngyösi AK utánpótláscsapatában játszott.
5
Galéria: Szombaton két autó ütközött frontálisan a 3-as főútonFotó: Katasztrófavédelem
A vétlen sofőr autójában két hatéves kisfiú és egy ötéves kislány ült, aki a kórházban veszítette életét.
Az RTL Híradó tudomása szerint az egyik gyermek apja mögöttük ment kocsival, és végignézte a tragédiát. A férfi sokkot kapott, őt is kórházba vitték.
A mentőhelikopterrel Miskolcra szállított nőt az RTL szerint gerincsérülésekkel, a Debrecenbe szállított anyukát pedig életveszélyes állapotban vitték kórházba.
Olvasd tovább itt: index.hu
