Ahogyan arról korábban beszámoltunk, szombat délután két autó ütközött frontálisan a 3-as főút 155-ös kilométerénél, Bükkábrány területén. A baleset következtében négyen – köztük két gyermek – már a helyszínen életét vesztette, míg az ötödik személy (a harmadik gyermek) akkor hunyt el, amikor a kórházba vitték.
5
Galéria: Szombaton két autó ütközött frontálisan a 3-as főútonFotó: Katasztrófavédelem
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház korábban azt közölte, hogy hatra emelkedett a halálos áldozatok száma, vasárnap délután azonban helyreigazítást közöltek, eszerint
A vétlen járműben utazó nő, akit a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházba szállítottak, életben van és kommunikációra képes! A tévesen közölt információért elnézést kérünk.
– nyilatkozta a boon.hu-nak Németh Csaba, a kórház kommunikációs munkatársa.
A vétlen járműben a három gyerek mellett két anyuka utazott. Egyiküket – ahogy fentebb említettük – légi úton Miskolcra, míg a másik anyukát Debrecenbe szállították. A Haon.hu megkeresésére a Debreceni Egyetem Klinikai Központ azt válaszolta, hogy a család kérésére nem áll módjukban információt kiadni a sérült állapotáról.
(Borítókép: A bükkábrányi tragikus baleset helyszíne. Fotó: Katasztrófavédelem)
Olvasd tovább itt: index.hu
