A Köztér értesülései szerint a Tisza szerencsi képviselője, Bihari Zoltán május 16-án, egy óvodai eseményen a gyerekek és szülők előtt olyan dolgokat fogalmazott meg, amelyek a hírportál szerint nyílt fenyegetésnek minősülnek a térség polgármestereivel szemben.
„Aki olyan, annak nagyon melegen ajánlom, hogy kössön vádalkut” – mondta 42 városvezetőnek. A hírportál szerint a képviselő ezzel két dolgot állított: egyrészt azt, hogy akik erre szerinte rászorulnak, azok mind bűnözők, másrészt azt, hogy ő maga rendelkezik az ügyészség és a bíróság hatalmával. Mint írták, ez nem pusztán arrogancia, hanem a jogállami keretek teljes félreértése, vagy tudatos figyelmen kívül hagyása.
A vádalku ugyanis a bűnösség beismeréséről szóló büntetőjogi kategória, amelynek lényege, hogy a vádlott egyezséget köt az ügyészséggel az enyhébb büntetésért cserébe.
A lap szerint erről az esetről Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 06. számú országgyűlési egyéni választókerületében tudnak az emberek, de a megyében is, ráadásul egy 340 megtekintésnél járó interjúban is ugyanúgy elmondta, mindenféle sajtóvisszhang, felháborodás, vagy egyéb következmény nélkül.
Polgármesteri mandátumkorlátozás és kivételek
Ebből az interjúból közöltek is egy részletet, amelyben Bihari Zoltán úgy fogalmaz: „előrehozott választásokról egyelőre még korai gondolkodni, de elképzelhető minden. Van ilyen irányú gondolkodás is néhány politikusban. Van olyan irányú, hogy a meglévő polgármesterek, amennyiben hajlandók és képesek megfelelően velünk együtt[működni], akkor miért ne maradhatnának?”
Ezt a Köztér úgy értelmezte, hogy a Tisza képviselője az alapján tartaná pozícióban a polgármestereket, hogy ki hajlandó együttműködni a Tiszával vagy személy szerint vele. Akiben ez a „képesség” nincs meg, azt valamilyen módszerrel, akár előrehozott választással is megfoszthatják pozíciójától.
A lap állítása szerint több tucat polgármesternek szűkebb körben megismételte a vádalkura való felhívást, ám mindeddig senki sem erősítette meg, hogy valóban történt ilyen.
A parlamentbe is eljutott a kérdés
Panyi Miklós fideszes országgyűlési képviselő június 30-i napirend előtti felszólalásában azt kérdezte: „Számos információnk van arra vonatkozóan, hogy tiszás képviselők, kistelepülések polgármestereit helyezik nyomásgyakorlás alá, fenyegetik büntetőeljárásokkal is, és azt az ajánlatot fogalmazzák meg, hogy kössenek vádalkut. Ön tud ilyen gyakorlatról?”
Magyar Péter miniszterelnök a következőt válaszolta: „Ön egy hazug tróger. Kiegészíthetném arra is, hogy ön egy hazug, embertelen tróger.” Ezt a becsmérő stílust a teljes Tisza frakció megtapsolta, köztük Bihari Zoltán is. A miniszterelnök hozzátette, hogy „az önkormányzatokról keltett meséje is egy aljas hazugság.”
Olvasd tovább itt: index.hu
