„Kifosztott romhalmazként” jellemezte a költségvetést Magyar Péter.

„Kifosztott romhalmazként” jellemezte a költségvetést Magyar Péter.


„A megbukott Orbán-kormány kifosztott romhalmazként adta át hazánk költségvetését” – írta a Facebookon szerdán délután Magyar Péter. A miniszterelnök kijelentette, az első negyedévben több mint 2000 milliárd forintos hiány keletkezett.  

Ahogyan arról az Index is beszámolt, a KSH közölte, hogy az előzetes adatok szerint a GDP 9 százaléka, azaz 2090 milliárd volt a kormányzati szektor 2026. első negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, azaz GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a hiány. A központi kormányzat hiánya 2492 milliárd forintot mutatott, míg a helyi önkormányzatok és a társadalombiztosítási alapok 373 és 28 milliárd forintos többlettel zárták az első negyedévet.

Kármán András eközben bejelentette, hogy elérhetővé vált a 2027-es költségvetés tervezéséhez kapcsolódó tájékoztató. A pénzügyminiszter kijelentette, a kormány előreláthatólag októberben fogja beterjeszteni a törvényjavaslatot az Országgyűlés elé. Ezzel pedig szakítanak a korábbi hagyománnyal, ugyanis rámutatott, hogy a költségvetés nem volt transzparens, és úgy került a parlament elé, hogy a tárgyévig akár még nyolc hónap is hátravolt.

(Borítókép: Magyar Péter 2026. június 22-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)