Debrecen vezetése elutasította Magyar Péter vádjait.

Debrecen vezetése elutasította Magyar Péter vádjait.


Debrecen Polgármesteri Kabinetirodájának csütörtöki közlemény előtt Magyar Péter miniszterelnök állította, Papp Lászlónak pontos tudomása volt az akkumulátorgyárak jelentős szennyezéséről és a határértékek túllépéséről, illetve Tárkányi Zsolt és Tompa Enikő is azt sugallta a debreceni városvezetés szerint, hogy a polgármester korábban jutott információkhoz, mint azok nyilvánosságra kerültek.

Tegyük egyértelművé: Debrecen önkormányzatának és Papp László polgármesternek csak és kizárólag olyan információk álltak és állnak rendelkezésére, amelyeket a kormányhivatal publikált. Azokat a mérési eredményeket, amelyeket a polgármester tudhat, azokat a kormányhivatal és felettes szervei is tudják és minden bizonnyal hamarabb, mint a polgármester

– szögezte le a kabinetiroda.

„Ilyen intézkedést a Tisza Párt egyik országgyűlési képviselője sem tett”

A SEMCORP telephelyét érintő konkrét esetben a kormányhivatal által 2026. június 15-én közzétett hirdetményből értesült az önkormányzat a kármentesítési eljárás megindításáról, melyet követően érintettként a Debreceni Vagyonkezelő bekérte a vizsgálati anyagokat – állította a debreceni városvezetés.

Minden ezzel ellentétes állítás, sejtetés valótlanság, amelyet visszautasítunk. A vizsgálati adatok elsődleges adatgazdája, felhasználója a kormány által felügyelt kormányhivatal, hiszen a hatósági vizsgálatot ezen szervek folytatják le. Debrecen polgármestere az eset körülményeinek ismeretében kezdeményezte a gyártási tevékenység leállítását, a környezethasználati engedély visszavonását és tett feljelentést. Ami tény, hogy ilyen intézkedést a Tisza Párt egyik országgyűlési képviselője sem tett

– zárul Debrecen Polgármesteri Kabinetirodájának közleménye.

Magyar Péter szerint Papp Lászlónak távoznia kell

Magyar Péter a debreceni akkumulátorgyárak ügyéről szólva a miniszterelnök részvételével zajlott csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón felidézte, hogy Papp László felszólította a Semcorp akkumulátorgyárat tevékenységének befejezésére Debrecenben.

A miniszterelnök szerint Debrecen polgármestere személyes és politikai felelősséget visel a városban kialakult helyzetért.

Mint fogalmazott, Papp László „az akkumulátorgyárak védőszentje volt Debrecenben”, és jelentős szerepet játszott abban, hogy a beruházások a lakossági tiltakozások ellenére megvalósuljanak. Hozzátette, hogy a polgármesternek tudomása volt a szennyezésekről és a határérték-túllépésekről is, amelyekről csak most kezdett nyilvánosan beszélni.

Papp Lászlónak már senki nem hisz Debrecenben, egyetlen lehetősége van, hogy távozik a hivatalából

– fogalmazott Magyar Péter. Hozzátette, hogy jelenleg is folyamatban van egy szigorúbb akkumulátorgyári szabályozás kidolgozása. A debreceni polgármester visszautasította a lemondásra való felszólításokat.

(Borítókép: Papp László 2025. május 22-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)