A HungaroMet a Facebook-oldalán tette közzé legfrissebb kitekintését arról, hogy visszatér-e a hőség a jövő héten. A meteorológiai szolgálat szerint a válasz attól függ, Európa melyik szegletéből nézzük a kérdést.
„A jövő héten az időjárási felállás Európában úgy alakul, hogy a kontinens nyugati, délnyugati részei felett egy anticiklon lesz stabilan, így ott ismét hőségre lehet számítani” – írták a bejegyzésben.
Magyarország szempontjából azonban nem ez a magasnyomású légörvény a főszereplő, hanem annak a széle. A HungaroMet úgy fogalmazott:
ennek a magasnyomású képződménynek a peremén vonulnak az időjárási frontok, amelyek térségünktől északra vonulnak el, vagy érintenek minket, átvonulnak felettünk.
Ez a felállás a laikusok számára is jól lefordítható: míg a spanyoloknál és a franciáknál újra rekkenő forróság jöhet, a Kárpát-medence a frontok országútjára kerül. A meteorológusok szerint ebből az következik, hogy itthon változékonyabb lehet az időjárás, többször, nagyobb területen élénkülhet, erősödhet meg a szél, és hidegfrontok is érkezhetnek. A hidegfrontok megtörik a melegedés ütemét, országos, kiadós csapadéknak azonban nem igazán kedvez ez a helyzet.
Kellett már a levegővétel a rekordhőség után
A kilátások azért is figyelemre méltók, mert az ország éppen csak túl van a nyár eddigi legdurvább hőhullámán. Ahogy megírtuk, a múlt hét végén az egész országra harmadfokú hőségriasztást adtak ki, hétfőn pedig 35 és 41 fok között alakult a hőmérséklet.
Németh Lajos meteorológus az Indexnek arról beszélt, hogy kedden akár a 42 fokot is elérhette, meghaladhatta volna a hőmérséklet – ilyet a hivatalos mérések 1900-as kezdete óta nem regisztráltak Magyarországon.
A forróság a hétköznapokat is felforgatta: munkatársunk a legmelegebb napon végigpróbálta a budapesti tömegközlekedést, és a HÉV-en egy ponton 60 fokos felületi hőmérsékletet mért. A csütörtöki hidegfront aztán országszerte véget vetett a kánikulának, a hétvégére pedig már 30 fok alatti, illetve akörüli csúcsértékek voltak várhatók.
A mostani előrejelzés fényében úgy tűnik, a jövő héten sem a tartós, tikkasztó forróság tér vissza, hanem egy hullámzó, frontokkal szabdalt nyári idő.
A csapadékhiány marad a gyenge pont
A HungaroMet helyzetértékelésének talán legfontosabb – bár kevésbé látványos – eleme, hogy a peremhelyzet az esőnek sem kedvez. Országos, kiadós csapadék a jövő héten sem valószínű, miközben a szárazság már most is komoly gondokat okoz. Az elmúlt napokban a tartós hőség és a csapadékhiány miatt több településen akadozott a vízellátás, a Duna Menti Regionális Vízmű pedig figyelmeztetést adott ki a fogyasztóknak, és továbbra is érvényben van az országos tűzgyújtási tilalom.
A frontátvonulásokkal érkező záporok, zivatarok ugyan hozhatnak lokális esőt, ezek azonban jellemzően foltszerűek, így az aszályos területek jelentős részén nem oldják meg a vízhiányt.
Vagyis a jövő hét mérlege kettős: a hőségtől szenvedőknek jó hír, hogy a hidegfrontok rendre megtörik majd a melegedést, a kiszáradt talajnak és a gazdáknak viszont a mostani helyzetkép kevés jóval kecsegtet.
Titkok, tabuk, tévhitek – öt évszázad történelme 30 lebilincselő párbeszédben. Amerika és Európa sorsfordító eseményei új megközelítésben.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
