Magyar Péter részletezte az alkotmánymódosítást.

Magyar Péter részletezte az alkotmánymódosítást.

A tervezett módosítások több közjogi pozíciót és intézményt érintenek. A javaslatok között van a köztársasági elnök megbízatásának megszüntetése, az alkotmánybírók korhatárának megváltoztatása, a parlamenti képviselők mandátumának időbeli korlátozása, valamint egy új alkotmányozási folyamat elindítása, amelyet népszavazás zárhat le.

A miniszterelnök szombat délután bejelentette, hogy 16 órakor a közösségi oldalán beszámol a részletekről. „A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. 16 órakor tájékoztatás a részletekről” – írta.

16 órakor megosztott egy 8 perces videót, amelyben elmondta: ilyen jellegű alkotmánymódosításra 36 éve nem volt példa az országban.

„A széleskörű társadalmi véleményezés után a magyar kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását. 36 évvel a rendszerváltás után először történik meg, hogy egy alkotmánymódosítás a magyar emberekkel való egyeztetéssel jön létre” – jelentette ki, hozzáfűzve, hogy a módosítás minden egyes eleme azt a célt szolgálja: „Hogy a magyar államot soha többé ne lehessen foglyul ejteni”.

Magyar elmondta, hogy a módosítással megszűnik Sulyok Tamás megbízatása, és közölte, mikor választják meg utódját.

„Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat befejezéséig, de legfeljebb öt évre a magyar Országgyűlés választja meg, várhatóan nyáron” – mondta, majd az Alkotmánybíróságról is szólt. Kiemelte, hogy helyreállítják annak függetlenségét, és visszaadják az előző kormány által megvont jogköröket, például nagyobb szerepet kapnak az új vezetőjük kiválasztásában.

Beszélt a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal létrehozásáról, valamint a képviselői mandátumok három ciklusra való maximalizálásáról. Megjegyezte, hogy a jelenlegi Országgyűlés mandátumát nem érinti, csak a jövőbeli mandátumoknál alkalmazzák majd.

Végül elmondta, hogy búcsút intenek a vármegye és főispán elnevezéseknek, mivel a modern közigazgatáshoz nem illenek a feudalizmus idejét idéző kifejezések.

Forrás www.blikk.hu