„Igazságtalan, hogy Budapesten a Józsefváros viszi el a bukott Orbán rezsim bűneiből és mulasztásaiból fakadó brutális közbiztonság romlást” – fogalmazott az egyeztetésről szóló posztjában a képviselő, aki szerint a jelenlegi helyzet hosszú évek alatt alakult ki és súlyos szakpolitikai mulasztások kísérték.
Szerinte az utóbbi évek problémái voltak:
- egy éve meghirdetett, „soha nem látott” kábítószer-ellenes akció, amelynek eredményei ma nem láthatók,
- az Európa legszigorúbb drogtörvényeként hirdetett szabályozás, miközben a köztéri droghasználat és a terjesztői hálózatok problémája tovább súlyosbodott,
- évek óta nincs korszerű, átfogó nemzeti drogstratégia,
- jelentősen meggyengült az addiktológiai és pszichiátriai ellátórendszer,
- visszaszorultak a prevenciós, ártalomcsökkentő és rehabilitációs programok, valamint számos civil és szakmai szereplő mozgástere beszűkült.
„Ezeket a problémákat nem az elmúlt néhány hét hozta létre, ezért a megoldásuk sem lehet egyik napról a másikra lehetséges” – szögezte le Bódis Kriszta.
Pikó Andrással tárgyaltak, megvan a következő lépés
A képviselő kijelentette: azon dolgoznak, hogyan lehet végre a rendészeti, egészségügyi, szociális és önkormányzati szereplők együttműködésére építve valódi, hosszú távú megoldásokat kialakítani.
Hozzátette: Pikó András polgármesterrel nem először beszéltek arról, hogy a korábbi képviselő, Jámbor András javaslatait miért is nem tűzték napirendre és miért vetették el azokat a parlamenti javaslatokat, amelyek többletforrást biztosítottak volna a rendőrségnek, a szociális és egészségügyi ellátásnak, valamint a drogprevenciónak. Arról sem először esett szó, hogy mi történt azokkal a helyi rendőri egységekkel, amelyek korábban eredményesen léptek fel a kábítószer-kereskedelem ellen.
A helyi Tisza Szigetek munkacsoportjaival és a kerületben élők tapasztalatait, bejelentéseit összegyűjtve, felméréseket végzünk a lakosság körében, felmérjük az ellátórendszerek működését, a rendészet, a rendőrség és a köztisztasági feladatokat ellátók helyzetét, áttekintjük a vonatkozó jogszabályokat, és az önkormányzattal is egyeztetünk azokról a hatásköri kérdésekről, amelyekben nagyobb mozgástérrel hatékonyabban tudnának fellépni
– számolt be Bódis Kriszta.
„Az egyeztetéseken például felmerült az is, hogy ha a trafikok működésének egyes szabályozási hatáskörei ismét az önkormányzatokhoz kerülnének, hatékonyabban lehetne fellépni az elkocsmásodás és az esetlegesen kialakuló drogelosztó helyek ellen” – írta a képviselő, majd azzal zárta bejegyzését: „A lakosság, a szakemberek és a hivatalok javaslatait összesítjük, és ezek alapján fogunk jogszabály-módosításokra, illetve hatásköri változtatásokra vonatkozó előterjesztéseket készíteni, hogy a helyiek nagyobb lehetőségekkel lépjenek fel a közbiztonság érdekében”.
(Borítókép: Bódis Kriszta 2025. július 12-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)
Izgalmas történetek, rejtett kincsek, érdekes épületek – nem csak budapestieknek.
MEGVESZEM

Olvasd tovább itt: index.hu
