Sulyok Tamás: Magyar Péter kormánya nem ügyel a látszatra.

Sulyok Tamás: Magyar Péter kormánya nem ügyel a látszatra.

Fotó: Facebook/Sulyok Tamás

Sulyok Tamás köztársasági elnök éles kritikát fogalmazott meg a magyar kormány ellen a lengyel Do Rzeczy hetilapnak adott interjújában. Az államfő véleménye szerint Magyar Péter politikai indokok miatt akarja eltávolítani őt a posztjáról, pedig erre se jogi, se alkotmányos alap nem létezik.

Sulyok elmondta, hogy a miniszterelnök már a választási kampány során, illetve hivatalba lépése után többször is nyíltan kijelentette, hogy rá akarja kényszeríteni a lemondásra. Kiemelte, hogy a köztársasági elnök jogállását és hatásköreit az Alaptörvény szabályozza, és nem talál indokot arra, hogy távozzon.

Az államfő szerint a kormány nemcsak őt, hanem az Alkotmánybíróság elnökét és a Kúria elnökét is politikai okokból szeretné leváltani. Hangsúlyozta, hogy ezek politikai érvek, amelyek egy jogállamban nem lehetnek alapjai a tisztségviselők elmozdításának.

A szituáció hátterében az áll, hogy az Országgyűlés szombaton benyújtott egy Alaptörvény-módosítást, amely szerint a tizenhetedik módosítás hatálybalépésének napját követően a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnne.

Forrás hang.hu