Magyar Péter folyamatos határátlépésben van. Eddig a magyar politikai kultúra elbírta a kritikát, a jelenlegi miniszterelnök azonban nem tűri az ellenvéleményt – vélekedett Szentkirályi Alexandra, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki beszállt az Áder János volt államfő és Magyar Péter miniszterelnök közötti vitába, és reagált a kormányfő elmúlt időszakról szóló személyes hangvételű beszámolójára is.
„Áder János nemhogy értelmes választ nem kapott a felvetéseire, de egyből kioktatással és elegánsnak nemigen mondható viselkedéssel találta szemben magát. Ez a csípő arrogancia és cinizmus, amit a miniszterelnök mindenkivel szemben megenged magának, a politikai kultúra legalja” – fogalmazott a Fidesz politikusa.
Magyar Péter vasárnap arról írt, hogy egyszerre érezte felemelőnek és a jogos elvárások miatt óriási felelősségnek a miniszterelnökség első néhány hetét. A kormányfő szerint a válasz összetett arra, hogy emberként hogy élte meg az elmúlt időszakot. Mint írta, sokszor érezte magányosnak is magát a „csúcson”.
Ma pedig Magyar Péter arról értekezett, hogy miniszterelnökként milyen magányos. Minden ember magányossá válik, ha csak ebben a stílusban képes kommunikálni. Ha így folytatja – lehet nem előbb, de utóbb biztosan – tényleg egyedül találja magát
– írta vasárnap a közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra.
Nincs megállás az Áder–Magyar-vitában
A miniszterelnök péntek reggel reagált Áder János csütörtöki felszólítására. A volt köztársasági elnök bocsánatkérést vagy bizonyítékokat követelt a kormányfőtől azután, hogy az a kekvák kivezetésekor „közpénz-kilapátolással” hozta összefüggésbe a nevét. A volt államfő hétfőig, azaz július 6-ig adott határidőt a válaszra.
A felszólításra Magyar Péter péntek reggel reagált. „Áder János egy igazi közpénzhorgász: adófizetői milliárdokon felújított villában lakik, milliárdos alapítványt vezet, és milliárdokat szór el rendezvényekre. Ennek vége” – fogalmazott, három linket is megosztva, egy Index- és két Átlátszó-cikket.
Magyar Péter még aznap egy újabb poszttal jelentkezett, közösségi oldalán mutatta meg azt a 720 négyzetméteres villát, amelyben Áder János volt köztársasági elnök lakik, és amelynek fenntartása évente 21 millió forintjába kerül az államnak. A miniszterelnök szerint a felújításkor Áder János kérésére még a zöldterület maximális beépíthetőségét is megemelték, miközben a volt államfőnek két saját rózsadombi ingatlana is van.
Szombaton a miniszterelnök újabb bejegyzéssel jelentkezett, amelyben arról ír, Áder János szervezete, a Kék Bolygó Alapítvány eddig több mint 18 milliárd forint közpénzt kapott, amelyből szerinte luxuskiadások és a belső kör finanszírozása valósult meg, miközben a nemzeti parkok jóval kevesebb forrásból gazdálkodnak.
Az egykori államfő rezidenciáját bemutató videóra reagált a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, ugyanis közölték: azt négy éve ők forgatták, Magyar Péterék pedig az eredeti felvételen található szöveget egyszerűen levágták.
„Vajon mire kapott közvetlenül a választások előtt még 7 milliárd forint közpénzt Áder János alapítványa a korábbi 18 milliárd mellé? Közpénzhorgász a pácban” – tette fel a kérdést vasárnap a miniszterelnök, amire a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány is reagált, megjegyezve, hogy az említett összeg a Planet Budapest fenntarthatósági expó állami támogatása volt, amelyről a kormány még tavaly tavasszal döntött.
Az alapítvány szerint „egyre szánalmasabb az a vergődés”, amit Magyar Péter a szervezet tevékenységével összefüggésben bemutat. Úgy látják, hogy a miniszterelnök kijelentéseiről is beigazolódott a népi bölcsesség, amely szerint „a hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát”.
(Borítókép: Szentkirályi Alexandra 2024. június 3-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)
Olvasd tovább itt: index.hu
