Gyurcsány Ferenc négy napig ivott lemondása után.

Gyurcsány Ferenc négy napig ivott lemondása után.

Gyurcsány Ferenc a Médiapiacnak adott interjújában arról beszélt, hogy visszavonulása után üres térbe került. „A legnagyobb sokk nem akkor ért, amikor lemondtam, hanem másnap reggel fél hatkor, amikor felébredtem, és nem volt semmim, amit tennem kellett.” Ezt követően négy napig alkoholt fogyasztott a helyzet feldolgozása érdekében.

„Azt mondtam magamnak, hogy ezt most nem tudom kezelni, és nem is akarok rá gondolni. Az ember ilyenkor egy időre eltávolodik a világtól” – fogalmazott.

Ezt követően a munkába menekült, és a hétfői józanodást követően, régi kéziratain dolgozva, három könyvet írt az utóbbi időszak eseményeiről. A politikai visszatérést lehetetlennek tartja: „Elengedtem ezt, nem leszek már politikus” – mondta.

Az interjú során a jelenlegi politikai helyzetről is kifejtette a véleményét, külön említve Magyar Pétert, akiről pozitívan nyilatkozott: „Ebben az influenszeri szerepben […] valóban kivételesen teljesít az elődeivel összehasonlítva.” Gyurcsány úgy látja, hogy a politikai szereplők influenszerré váltak a posztmodern világban, de hogy ez mennyire eredményez majd valódi politikai sikereket, az továbbra is kérdéses.

Beszélgettek Orbán Viktorról is, akinek politikai érzékét és képességeit Gyurcsány elismerte. Szerinte Orbán jobban érzékelte a magyar néplélek rezdüléseit, és képes volt megfelelni bizonyos elvárásoknak, olyan kompromisszumokat kötve, amelyeket Gyurcsány saját magától nem tartana reálisnak.

Gyurcsány a saját lelki harcairól is mesélt, hangsúlyozva, hogy mindig próbált önazonos maradni pályafutása alatt. „Küzdöttem azzal, hogy miközben bejárom az utamat, ügyeljek rá, hogy ne veszítsem el az önazonosságomat” – mondta, és örömmel megjegyezte, hogy nem lett agresszív vagy bosszúvágyó ember.

Azt is bejelentette, hogy már a negyedik könyvén dolgozik, ami „Levelek Évának” címmel jövő tavasszal jelenik meg. Ebben a miniszterelnöki és politikusi múltját fogja elemezni, mélyebben, mint eddig valaha.

Forrás www.blikk.hu