A gazdasági és energetikai miniszter Kiss Zalánt nevezte ki az EXIM Bank Zrt. és a MEHIB Zrt. vezérigazgatójává – jelentette be Kapitány István szerdán a Facebook-oldalán.
A tárcavezető hozzátette, hogy az új vezérigazgatónak több mint 18 éves tapasztalata van a nemzetközi és hazai banki szektorban. Feladatai közé tartozik a vállalatok stabil, átlátható és hatékony működésének biztosítása, továbbá a folyamatban lévő átvilágítások és átadások szakszerű befejezése. „Elvárom tőle, hogy irányítása alatt az EXIM és a MEHIB tevékenysége minden tekintetben a jogszerűségre, átláthatóságra és felelős gazdálkodásra épüljön, miközben támogassa a magyar vállalkozások exportképességének növelését. Ez lesz a következő időszak alapvető elvárása. Sok sikert kívánok neki a munkájához” – írta a miniszter.
Az EXIM Magyarország az MTI-nek küldött közleményében kiemelte, hogy az új vezérigazgató kinevezésének célja a szakmai működés további erősítése, a szervezet megújulásának támogatása, és a magyar vállalkozások exportfinanszírozásában betöltött értékteremtő szerepének megerősítése.
Az EXIM Magyarország jelentős pénzügyi intézmény, amely stratégiai szerepet játszik a hazai cégek nemzetközi versenyképességének növelésében és külpiaci terjeszkedésük segítésében. A következő időszak kulcsszempontjai közé tartozik a prudens és átlátható működés fenntartása, valamint a hosszú távú fejlődést támogató szervezeti struktúra biztosítása.
Az új vezérigazgató számára kiemelt feladatként szerepel az EXIM portfóliójának felülvizsgálata és a működési folyamatok fejlesztése. Emellett a szervezet szakmai és struktúrális megújulását is irányítania kell, hogy az intézmény továbbra is a magyar vállalkozások stratégiai pénzügyi partnere maradhasson.
Kiss Zalán közel két évtizedes hazai és nemzetközi banki tapasztalattal rendelkezik, korábbi munkahelyein jelentős vezetői szerepeket töltött be. Számos területen, mint például szervezeti integrációk, működési átalakítások és vállalati üzletágak stratégiai irányítása, szerezte meg tudását. Pályafutása során több milliárd euró értékű vállalati hitel- és betétállomány kezeléséért, valamint vállalatfinanszírozási és üzletfejlesztési feladatokért felelt.
Forrás 24.hu
