Takács Péter új törvényjavaslatot nyújtott be.

Takács Péter új törvényjavaslatot nyújtott be.


Fél óra alatt megírta Takács Péter azt a törvényjavaslatot, amely a gyógyszerek áfakulcsának nulla százalékra csökkentéséről szól. A volt egészségügyi államtitkár elmondása szerint azért adta be a javaslatot, mert a Tisza Párt eddig nem tudta ezt teljesíteni, holott a Nemzet Hangja konzultáción a második kérdésben is ezzel foglalkoztak.

„A jó kisdobos ott segít, ahol tud“ – kezdte Facebook-bejegyzését Takács Péter, ezentúl egy fotót is csatolt hozzá, amelyen ő és az általa benyújtott törvényjavaslat látható.

Állítása szerint hétfőn kiderült, hogy a Tisza Pártnak nem sikerült egy jogszabály benyújtása abban a formában, ahogyan azt a kampányban ígérték.

Magyar Péter a kampány során legalább négyszer tett ígéretet arra, hogy a gyógyszerek áfakulcsa AZONNAL 0% lesz. Még külön ki is hangsúlyozta, hogy nem csak a vényköteles, hanem az egyéb gyógyszereké is!

– fogalmazott az egykori egészségügyi államtitkár, hozzátéve, hogy a Tisza Párt Nemzet Hangja nevű konzultációban második kérdésként erről a témáról kérdezték az embereket. „Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfakulcsa 0 százalékra csökkenjen?” – idézte fel Takács a kérdést.

Saját maga írta meg a törvényjavaslatot

„Ehhez képest Hegedűs Zsolt arról tájékoztatott a parlamentben, hogy jóval szűkebb körben, KIZÁRÓLAG vényköteles, tb-támogatott gyógyszerekre kiterjedően alkalmaznák a 0%-os kulcsot“ – áll az országgyűlési képviselő bejegyzésében.

Takács hangsúlyozta, hogy nem szeretné, „ha a Tisza-kormány tagjai olyan kellemetlen helyzetbe kerülnének, hogy meghazudtolják a szeretve tisztelt miniszterelnök úr szavait“. Éppen ezért kedden egyéni képviselői indítványként benyújtott egy törvényjavaslatot, „amely pontosan megfelel a Tisza Párt és Magyar Péter választási ígéretének“.

Bejegyzése végén megjegyezte, nem érti, miért várt a Tisza ezzel 55 napot, neki ugyanis fél órába telt megírnia.

 (Borítókép: Takács Péter 2026. június 22-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)