Július 10-től Bugár Csaba elnök-vezérigazgatói megbízatása megszűnt – tájékoztatott a Diákhitel Központ Zrt. A tulajdonosi jogok gyakorlója, Badics Lászlót nevezte ki az új elnök-vezérigazgatónak. A közlemény szerint Badics a „szervezet megújulásának időszakára” kapta a megbízást, amelynek során biztosítania kell a működés folyamatosságát, valamint elő kell készítenie a Diákhitel Központ jövőbeni működési struktúráját. Bugár távozásának hátteréről nem adtak információt.
Badics László június óta a Magyar Fejlesztési Bank stratégiai vezetője volt a LinkedIn-profilja szerint. Ezt megelőzően közel kilenc évet töltött az MKB Banknál, ahol 2022 májusától a regionális értékesítést irányította, és már korábban is több vezetői pozíciót betöltött, valamint az MKB Consulting finanszírozási üzletágát vezette.
Karrierjét az OTP Banknál kezdte, ahol több mint tizennégy évet dolgozott, vállalati banki vezetői és igazgatói pozíciókat is betöltve.
A Diákhitel Központ vezérigazgatói posztját korábban Magyar Péter miniszterelnök töltötte be, aki 2019. június 8-tól 2022. február végéig irányította az állami pénzintézetet.
Forrás 24.hu
