Török Gábor szerint egy dologban majdnem ugyanúgy látják a világot a kormánypárti és az ellenzéki sz…
„Magyarországon a legtöbb, politikailag érintett témában (tehát ahol mást mondanak a politikusok) egészen mást gondolnak…
„Magyarországon a legtöbb, politikailag érintett témában (tehát ahol mást mondanak a politikusok) egészen mást gondolnak…
„Ebbe az új rendszerbe sem rangkórság, sem kormányzati dáridó nem fér bele, ezeknek most véget vetünk”…
A magyarok a Tisza Pártot a legtöbb témában alkalmasabbnak látják az ország vezetésére, mint az…
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt azzal a 38 éves ír férfival szemben, akit azzal gyanúsítanak,…
Két rendőr könnyebben megsérült Budapesten, amikor autós üldözés közben összeütköztek egy autóval a Róbert Károly…
HVG középiskolai rangsor 2026 Már kapható a HVG Középiskola 2026 című kiadványa, amelyben közöltük a…
Egymásnak esett két család a kaposvári Keleti temetőben mindenszentek napján – számolt be a Kaposvár…
Eltiltása után még évekig táboroztatott gyerekeket egy pedofília miatt elküldött pap, aki a Szőlő utcában…
A Tavares-, Sargentini-, Delbos-Corfield-jelentés után készül a magyar közállapotokat véleményező Strik-jelentés az Európai Parlamentben. Az…
Orbán Viktor elrendelte a Tisza pártos „adatszivárgás” kivizsgálását – derült ki a miniszterelnök Facebook-oldalára hétfőn…