Török Gábor nagyon csúnyán elszólta magát, hatalmas bajban van Magyar Péter
„Ez bizony sok mindent megmagyarázna. Még azt is, hogy Török csuriba tett ujjakkal a következőket…
„Ez bizony sok mindent megmagyarázna. Még azt is, hogy Török csuriba tett ujjakkal a következőket…
A hatalmas adatbázis nemzetközi oldalakon való felbukkanása után a Tisza informatikai csapata „mindent” megtett a…
A saría nem más, mint az iszlám jogrendszer, amely isteni útmutatáson, vallási normákon és hagyományokon…
Péntek délután 16 órától élő elemzés keretében kísérjük figyelemmel a Trump–Orbán-találkozót.Kereki Gergő, a Mesterterv műsorvezetője…
Orbán Viktor és a delegációja már nagyon várja a találkozót Donald Trump amerikai elnökkel. Erről…
Közleményükben felidézték: a Paks II Atomerőmű az első modern, orosz tervezésű, VVER-1200 reaktorokkal épülő atomerőmű,…
– tette hozzá. Hangsúlyozta: ez annál is inkább szükséges, mert a Magyarországon futó 100 HÉV-szerelvény…
Richard Gere interjút adott a 24.hu-nak. Az interjú két fontosabb témát ölel fel, ezek közül…
Csütörtök reggel is érkeznek élőben a legfrissebb közéleti témák, de csak úgy lazán, és persze…
Majd azzal folytatják, hogy „hazudjuk azt, hogy hackerek voltak, mert hát annyira fontosak vagyunk. De…