Váradi József: A Wizz Air kerozinja nem várakozik a Hormuznál.
Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy az ágazatban megfigyelhető, hogy a légitársaságok…
Turi Ferenc, a HungaroControl vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy az ágazatban megfigyelhető, hogy a légitársaságok…
A Kétfarkú Kutya Párt visszaadta a 686 millió forintos kampánytámogatás első részét – tájékoztat az…
Egy repülőgép ajtaja lecsapódott a földre, mindössze 50 méterre egy embertől Rozsrétszőlőn, Szabolcs megyében, tegnap…
Vasárnap lejár Magyar Péter miniszterelnök ultimátuma, amelyet közjogi méltóságoknak és az Orbán-kormány idején kinevezett intézményvezetőknek…
Jelenleg nem fog emelkedni a taxidíj Budapesten, miután a Fővárosi Közgyűlés pénteken elvetette a városvezetés…
Tíz megyei jogú város nem fideszes polgármestere közös nyilatkozatot intézett a Tisza-kormányhoz. A Magyar Péternek…
Több ismert személyről derült ki, hogy diplomata-útlevelet kaptak a NER időszakában, annak ellenére, hogy tevékenységük…
A budapesti bűncselekmények száma 2025-ben körülbelül 23 százalékkal csökkent az előző évhez képest – állapította…
„Ez életem legfontosabb ügye” – nyilatkozta Fürcht Pál, a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az MNB-ügy…
Németh Szilárd pénteken lemondott a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöki posztjáról – közölte az MTI….