Dobrev Klára plakátját felgyújtották és lelocsolták.
Dobrev Klára, a DK elnöke úgy reagált a videóra, amelyen egy DK-ellenes állampolgár egy leszakított…
Dobrev Klára, a DK elnöke úgy reagált a videóra, amelyen egy DK-ellenes állampolgár egy leszakított…
A politikai személyiségek ezúttal is aktívan megemlékeztek a nőnapról a közösségi médiában. Összegyűjtöttük, miként fejezték…
A Demokratikus Koalíció elnöke, Dobrev Klára a DK nőnapi eseményén Magyar Péternek üzent, miközben egy…
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke a nőnapi beszédét azzal kezdte, hogy különös, hogy nőnapon…
„Lányok, ez egy kicsit furcsa lesz, ráadásul nőnapi beszédet eddig mindig férfiak mondtak” – indította…
A Demokratikus Koalíció bejelentette a 2026-os országgyűlési választásokon induló listájuk első húsz helyét. A DK…
A Demokratikus Koalíció döntött arról, hogy 110 fős listát állítanak, és szerdán nyilvánosságra hozták az…
A Demokratikus Koalíció kedden bejelentette, hogy már több mint 71 egyéni választókerületben adta le a…
A DK kampányát Jakab Péter indította el, aki korábban a Jobbik tagja volt, és most…
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, eddigi legélesebb kritikáját fogalmazta meg a magyar politikai helyzettel…