Két év alatt 12 milliárdot kaptak az Alapjogokért Központtól.
Az elmúlt másfél évben közel 43 milliárd forintot kapott a Fideszhez közel álló Batthyány Lajos…
Az elmúlt másfél évben közel 43 milliárd forintot kapott a Fideszhez közel álló Batthyány Lajos…
Partos Bence, a Digitális Polgári Kör (DPK) egyik alapítója bejelentette a 2025-ös transzparencia jelentést, amely…
A Demokratikus Koalíció (DK) 2,7 milliárd forint, a Momentum Mozgalom 1,5 milliárd forint, a Kereszténydemokrata…
Budapesten zajlik a Bajnokok Ligája döntője, miközben a felcsúti focibarát kormányfő már nem áll hivatalban….
A Kréta rendszerének megnyitása sok iskolás és gimnazista diák számára stresszes élmény, amikor a dolgozataik…
A miniszterelnök péntek délután a Karmelita kolostor, a Belügyminisztérium és a Kabinetiroda budai épületeiben tartott…
„A Belügyminisztérium látogatási programja sikeres: 1878 fő fedezhette fel a történelmi tereket” – ezzel a…
Geszti Péter egy éles hangvételű Facebook-bejegyzésben bírálta a kormányzati reklámköltéseket és ezek rendszerét, külön kitérve Balásy…
Deutsch Tamás véleménye szerint a még létrejött Tisza-kormány zsarolással próbál embereket megtörni, és konkrét példákat…
Súlyos jogsértéseket tárt fel az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) Tett…