Index – Belföld – „A hóeltakarításra ennél több pénzt felesleges elkölteni” – így küzdenek a magyar …

Index – Belföld – „A hóeltakarításra ennél több pénzt felesleges elkölteni” – így küzdenek a magyar …

Csütörtökön az ország nyugati felén lassanként felszakadozik a felhőzet, keleten és északkeleten azonban napközben is marad a ború. A csapadék helyét az egyre erősödő északnyugati, északi szél veszi át. A HungaroMet előrejelzése szerint a Dunántúl keleti felén és az ország középső részén a széllökések ereje délután elérheti az 50-60 kilométer per órát is, ami helyenként komolyabb…

Részletek
Riasztó figyelmeztetést kapott Magyarország

Riasztó figyelmeztetést kapott Magyarország

A Reuters azt mutatja meg egy »mi lenne, ha« jellegű forgatókönyv keretében, hogy milyen politikai és katonai logika mentén válhat egy regionális incidensből is globális konfliktus. Eszerint a folyamat egy lengyel–orosz katonai incidenssel indulhat, amely villámgyorsan alakulna át egy Európa és Oroszország közötti konfliktussá. Ebben a keretben jelenik meg Magyarország: a Reuters szerint, ha Orbán Viktor…

Részletek
A Tisza Párt olyan megszorításokra készül, amelyekről a Z generáció legfeljebb a történelemkönyvekben olvashatott

A Tisza Párt olyan megszorításokra készül, amelyekről a Z generáció legfeljebb a történelemkönyvekben olvashatott

Szánthó Miklós szerint a szuverenitás kérdése ma már nem csupán a napi politikai viták része, hanem Európában egy mélyebb, civilizációs törésvonal mentén értelmezhető, amely hosszú távon is meghatározhatja a kontinens jövőjét.„Egyértelműen ott, hogy Európa megmarad-e európainak, Magyarország megmarad-e magyar országnak, vagy feloldódik egy kívülről vezérelt, identitás nélküli globalista birodalomban. A liberálisok »ajánlata« anno igencsak egyszerűnek…

Részletek
A patrióta lendületvétel éve volt 2025

A patrióta lendületvétel éve volt 2025

Annyira felgyorsultak a hétköznapok, és olyan sok minden történik a politikai életben is, hogy ami idén januárban történt, sokak számára olyan, mintha egy évekkel ezelőtti eseményről beszélnénk. Idén januárban volt pedig, hogy a magyarországi amerikai nagykövetének közreműködésével a demokrata Biden-kormány kitiltotta az Amerikai Egyesült Államokból a magyar kormány egyik miniszterét, Rogán Antalt, illetve különböző szankciókat…

Részletek
Orbán Viktor szerint ez a vezérgondolat kerüljön idén a fa alá

Orbán Viktor szerint ez a vezérgondolat kerüljön idén a fa alá

Orbán Viktor az interjú végén elárulta, hogy mi az a vezérgondolat, amit szerinte a fa alá kell helyeznünk, és ez kell, hogy meghatározza a következő évet is. Orbán Viktor az év végi utolsó interjún (Fotó: Facebook/Orbán Viktor) – vágta rá a miniszterelnök gondolkodás nélkül a kérdésre, majd bővebben kifejtette. Azt javaslom, hogy azt értsük meg,…

Részletek
az Európai Unióban sem mindenhol alapjog a magyarság vállalása

az Európai Unióban sem mindenhol alapjog a magyarság vállalása

egyetlen „vétkük” az volt, hogy magyarként akartak élni. Külön kitér dédapjára is, aki magyar honvédként szolgált, mégis kollektív bűnösség alá esett.A videó egyik legerősebb üzenete az identitás nyílt vállalása: „Nem vagyok ‘ová’. Magyar vagyok.” Kelemen Petra Piroska hangsúlyozza, hogy ezt akkor sem hajlandó megtagadni, ha ezért jogi következmények érhetik. A hat hónap börtön lehetősége nem…

Részletek
Migrációs logika Brüsszel-módra: a lengyel kerítés jó, mert baloldali, a magyar kerítés rossz, mert…

Migrációs logika Brüsszel-módra: a lengyel kerítés jó, mert baloldali, a magyar kerítés rossz, mert…

A szolidaritási mechanizmus azt jelentené, hogy kötelezően be kell fogadni meghatározott számú migránst, illetve hogyha nem fogad egy adott ország, akkor büntetést kell fizetni – mondta el az uniós migrációs paktum ügyében Zsigmond Barna Pál, parlamenti államtitkár Facebook-bejegyzésében. A migráció nem múltidőFotó: Facebook/Zsigmond Barna Pál A migráció nem múlt idő Az államtitkár elmondta, ez gyakorlatilag ugyanaz…

Részletek
Orbán Viktor: Ez a jövő évi választás tétje

Orbán Viktor: Ez a jövő évi választás tétje

Két út áll előttünk. Haladhatunk a brüsszeli úton: ami azt jelenti, hogy a pénzünket elviszik innen Ukrajnába. De maradhatunk a magyar úton és haladunk úgy, ahogy az elmúlt 15 évben: a magyarok pénze Magyarországon marad, és fejlődik, gyarapodik az ország. Ez a jövő évi választás tétje! – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán Viktor: maradhatunk a…

Részletek
Orbán Viktor: Megváltoztatjuk a magyarok sorsát, én erre vállalkoztam!

Orbán Viktor: Megváltoztatjuk a magyarok sorsát, én erre vállalkoztam!

Én nem arra vállalkoztam, hogy összeállítok és vezetek egy kormányt, amelyik majd jól kormányoz. Azt más is meg tudja csinálni. Amire én vállalkoztam titokban, az más – mondta el Orbán Viktor videóbejegyzésében. Orbán Viktor miniszterelnök a szegedi háborúellenes gyűlésenFotó: Havran Zoltán A szombati szegedi háborúellenes gyűlésen Orbán Viktor elmondta, hogy mire vállalkozott titokban: „Én arra…

Részletek