Strabagot védi Bige László fia a borsodiak helyett

Strabagot védi Bige László fia a borsodiak helyett

Lázár János építési és közlekedési miniszter múlt hét pénteken számolt be arról, hogy október 31-én nem tudják átadni az M30-as autópálya lezárt szakaszát, ugyanis a kivitelező cég, amely a Strabag volt, nem tartotta be az általuk elrontott munka kijavításának határidejét.  A Strabag által elrontott útszakasz. Fotó: Lázár János Facebook Az igazság az, hogy – úgy…

Részletek
Lázár János benyújtotta a közbeszerzési törvény módosítását

Lázár János benyújtotta a közbeszerzési törvény módosítását

Lázár János hétfő délután benyújtotta a közbeszerzési törvény módosítását célzó javaslatát a parlamentnek, miután aznap reggel jelezte: kezdeményezi a módosítást. Az építési és közlekedési miniszter a múlt héten jelentette be, hogy október vége után is lezárva marad az M30-as, mert a Strabag nem javította ki a megsüllyedt autópályát. A Blikk is beszámolt arról, hogy Lázár…

Részletek
Lázár már be is nyújtotta a közbeszerzési törvény módosítását a Strabag miatt

Lázár már be is nyújtotta a közbeszerzési törvény módosítását a Strabag miatt

„Kezdeményezni fogom a közbeszerzési törvény módosítását” – közölte a Facebookon hétfőn reggel Lázár János, az Építési és Közlekedési Minisztérium minisztere, majd aznap este hét óra után be is nyújtotta Kövér Lászlónak címezve a „A közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény módosításáról” című törvényjavaslatát, mely alapján a közbeszerzésekről szóló vonatkozó törvényt kiegészítenék azzal, hogy az eljárásban…

Részletek
Lázár János vagy blöfföl, vagy nem ismeri a közbeszerzési törvényt, mert olyan módosítást tervez, am…

Lázár János vagy blöfföl, vagy nem ismeri a közbeszerzési törvényt, mert olyan módosítást tervez, am…

Ha szép szóval nem megy, akkor a törvény módosításával védjük meg a magyar emberek érdekeit! Kezdeményezni fogom a közbeszerzési törvény módosítását – nyitott új frontot egy fenyegető ígérettel Lázár János a Strabaggal folytatott csatájában, amely az M30-as autópálya szikszói szakaszának botránya miatt folyik köztük. A miniszter hétfő reggeli Facebook-posztjáról a HVG is írt, szemlézve Lázár…

Részletek
Vitézy Dávid: 10 éve szerepel a törvényben az, amivel Lázár János „keménykedik”

Vitézy Dávid: 10 éve szerepel a törvényben az, amivel Lázár János „keménykedik”

Lázár János hétfőn ismét erősen bírálta a Strabagot azután, hogy a múlt héten bejelentette, hogy október vége után is le lesz zárva az M30-as, mert a korábbi kivitelező, a Strabag a megsüllyedt autópályát még nem javította ki. A tárcavezető akkor azt mondta: „Úgy mondom, ahogy felénk szokták: a Strabag átbaszott bennünket”. Az építési és közlekedési…

Részletek
a Strabag miatt módosítaná a közbeszerzési törvényt

a Strabag miatt módosítaná a közbeszerzési törvényt

Törvényt módosítana a Strabag miatt Lázár János. Az építésügyi és közlekedési miniszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy kezdeményezni fogja a közbeszerzési törvény módosítását. Hogy ezt pontosan hogyan képzeli el, a posztból nem derült ki, a változtatás lényege az lenne, hogy „azokat a cégeket, amelyek a közúti és a vasúti fejlesztések során a rosszul, vagy az el…

Részletek
Lázár János törvénymódosítással vágna oda a Strabagnak

Lázár János törvénymódosítással vágna oda a Strabagnak

Lázár János építési és közlekedés miniszter hétfőn ismét erősen bírálta a Strabagot. A miniszter a múlt héten jelentette be, hogy október vége után is le lesz zárva az M30-as, mert a korábbi kivitelező, a Strabag még nem javította ki a megsüllyedt autópályát. Lázár János hétfőn a Facebook-oldalán szólalt meg újra a Strabagról: „Ez így tovább…

Részletek
Lázár János rádörrent az osztrák multira: jobban teszi, ha összekapja magát

Lázár János rádörrent az osztrák multira: jobban teszi, ha összekapja magát

Lázár János hétfőn a Facebook-oldalán azt írta: azokat a cégeket, amelyek a közúti és a vasúti fejlesztések során a rosszul, vagy az el sem végzett munkájukkal átverték, megkárosították a magyar embereket, hátráltatták a személyek, áruk és szolgáltatások szabad áramlásához fűződő alapvető jogainkat,  kizárjuk a közbeszerzési eljárásainkból. A folyamatban lévő eljárásokat is felülvizsgáljuk.” Munkagépek dolgoznak az…

Részletek
Lázár János törvénymódosítással sózna oda a Strabagnak

Lázár János törvénymódosítással sózna oda a Strabagnak

Lázár János építés és közlekedésügyi miniszter hétfőn ismét erőseb bírálta a Strabagot azután, hogy a múlt héten bejelentette, hogy október vége után is le lesz zárva az M30-as, mert a korábbi kivitelező, a Strabag a megsüllyedt autópályát nem még nem javította ki. A tárcavezető akkor úgy fogalmazott: „Úgy mondom, ahogy felénk szokták: a Strabag átbaszott bennünket”….

Részletek
húsz év után újra befolyásolással vádolják az osztrák iparmágnás cégét

húsz év után újra befolyásolással vádolják az osztrák iparmágnás cégét

A történet 2008 ban új részletekkel bővült amikor a Profil című osztrák lap arról számolt be hogy a Strabag az Eurocontact közvetítésével kormányzati és pártpénztári kapcsolatokat keresett hogy befolyást szerezzen nagy építési megbízások odaítélésénél. A cég akkor azt ismerte el hogy az Eurocontact több év tervezői szakértői és akvizíciós munkájáért jutalékot kapott és Haselsteiner azt kérte…

Részletek