Sulyok Tamás karácsonyi beszédet mondott

Sulyok Tamás karácsonyi beszédet mondott

Sulyok Tamás videóban küldött üzenetet a magyaroknak karácsony másnapján. A köztársasági elnök szerint a világ alakulását csak korlátozottan tudjuk befolyásolni, ezért nem mindegy, merre fordítjuk figyelmünket. Azokról is szót ejtett, „akik nehézzé teszik napjainkat”. A közösségek megtartó erejéről, az összetartozás fontosságáról és az egyéni felelősség szerepéről beszélt karácsony másnapján ünnepi beszédében Sulyok Tamás köztársasági elnök….

Részletek
Szeressük a csodálatosan sokszínű magyar hazát, s egyben legdrágább örökségünket!

Szeressük a csodálatosan sokszínű magyar hazát, s egyben legdrágább örökségünket!

„Az elmúlt év során sokan fordultak meg a Sándor-palotában, magam is sokfelé jártam határon innen és túl, iskolai avatóünnepségtől a családlátogatásokig. Számtalanszor lehettem tanúja annak, hogy a magyar emberek milyen önzetlenül fáradoznak családjukért, a rájuk bízottakért, kortársaikért” – részletezte az államfő.Megerősítő felnézni mindazokra, akik embertársaikat, közösségüket tehetségükkel, kitartó munkájukkal szolgálják, így téve egyre többet hozzá…

Részletek
Sulyok Tamás: karácsony ünnepének fényében még jobban kirajzolódik az összetartozás fontossága

Sulyok Tamás: karácsony ünnepének fényében még jobban kirajzolódik az összetartozás fontossága

Az államfő a karácsonyt olyan időszaknak nevezte, „amikor körülöttünk minden lelassul és elcsöndesedik; amikor rohanó, feszültségekkel és háborús borzalmakkal teli világunkban is végre főszerepet kap a békesség, az otthon, a család, és elérkezik a bő kétezer éve közénk született Megváltó világra jövetelének órája”. Sulyok Tamás arról is beszélt, hogy Magyarország és az egész világ tele…

Részletek
Sulyok Tamás a Facebookon tette közzé karácsonyi beszédét

Sulyok Tamás a Facebookon tette közzé karácsonyi beszédét

Karácsony ünnepének fényében még jobban kirajzolódik az összetartozás fontossága, az emberi kapcsolatok mélysége – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebook-oldalán péntek este közzétett karácsonyi beszédében. Az államfő a karácsonyt olyan időszaknak nevezte, „amikor körülöttünk minden lelassul és elcsöndesedik; amikor rohanó, feszültségekkel és háborús borzalmakkal teli világunkban is végre főszerepet kap a békesség, az otthon,…

Részletek
Itthon: Krasznahorkai, Kapu Tibor, orvosok, tanárok, rendőrök

Itthon: Krasznahorkai, Kapu Tibor, orvosok, tanárok, rendőrök

Sulyok Tamás reményei szerint “az emberi mivoltunk lényegét feltáró ünnepen” megosztott gondolatai hozzájárulhatnak ahhoz, hogy “megerősítsük magunkban, milyen pótolhatatlan kincs az, hogy olyan közösségekhez tartozunk, ahol otthon érezzük magunkat, legyenek azok családi, baráti, szakmai, szabadidős vagy más közösségek – amelyek nemzetünket alkotják”. Emlékeztetett, hogy az év során számtalanszor megéljük ezt, és hogy épülni tudunk abból…

Részletek
Sulyok-beszéd: Krasznahorkai, Kapu Tibor, közösségek

Sulyok-beszéd: Krasznahorkai, Kapu Tibor, közösségek

Karácsony ünnepének fényében még jobban kirajzolódik az összetartozás fontossága, az emberi kapcsolatok mélysége – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebook-oldalán péntek este megjelent karácsonyi beszédében, amelyet az MTI foglalt össze, és mi rövidítve közlünk. Az elnök emlékeztetett, hogy „az év során számtalanszor megéljük azt, hogy a közösségeinkhez tartozni jó dolog, a közösség örömében osztozni…

Részletek
„Egy szatyor fing” vs. „A lónak a faszát üzem!”

„Egy szatyor fing” vs. „A lónak a faszát üzem!”

Ez itt a Szájkarate 2025-ös kiadása, amiben az év legikonikusabb mondatát keressük. Az előző fordulóban a Belügyminisztérium és Mészáros Lőrinc csaptak össze, végül a „Gondolom, nem gyalog” nyert, az jut tovább a következőbe. Most pedig jöjjön az újabb menet, ami már nem csak egy szimpla forduló, hanem egyenesen egy negyeddöntő, rangadó jön rangadó után. „Egy…

Részletek
A köztársasági elnök szerint neki nincs lehetősége aktívan foglalkozni a gyerekvédelem ügyével

A köztársasági elnök szerint neki nincs lehetősége aktívan foglalkozni a gyerekvédelem ügyével

A köztársasági elnöknek „semmilyen szakpolitikai, hatósági, illetve igazságszolgáltatási hatáskör gyakorlásának lehetőségét nem biztosítja” az Alaptörvény, válaszolta a Köztársasági Elnök Hivatala a 444 kérdésére, hogy Sulyok Tamás feladatának érzi-e, hogy kiemelten foglalkozzon a gyerekvédelem ügyével, és eleget tesz-e ennek érdekében. A lap a Tisza Párt múlt szombati demonstrációja után kereste meg a köztársasági elnököt, amin Magyar…

Részletek
Index – Belföld – Sulyok Tamás szerint a gyermekvédelem nem feladata a köztársasági elnöknek

Index – Belföld – Sulyok Tamás szerint a gyermekvédelem nem feladata a köztársasági elnöknek

Néhány nappal az után, hogy több ezren tüntettek a köztársasági elnöki rezidencia, a Sándor-palota előtt a Szőlő utcai botrány és a gyermekvédelem válságos állapota miatt, Sulyok Tamás ajándékokat vitt az óbudai Csalogány óvodába. A 444.hu szerette volna a helyszínen megszólaltatni az államfőt, azonban a tisztviselő nem volt nyitott az interjúra, kérdéseiket írásban válaszolta meg.  A…

Részletek
Sulyok Tamás megválaszolta a kérdést, hogy feladatának érzi-e a gyermekvédelem ügyét

Sulyok Tamás megválaszolta a kérdést, hogy feladatának érzi-e a gyermekvédelem ügyét

Sulyok Tamás köztársasági elnök Óbudán járt, hogy a gyermekotthonként is funkcionáló Csalogány óvodában és iskolában ajándékokat adjon át, írja a 444. A portál munkatársai is a helyszínen voltak, hogy kérdéseket tegyenek fel a köztársasági elnöknek, de mint írják nem volt esélyük, „Sulyok a szolgálati BMW-vel, TEK-esek által védve behajtott az intézmény udvarára, majd bement az…

Részletek