Hat napja keresnek egy osztrák sofőrt, aki eltűnt a kutyájával együtt

Hat napja keresnek egy osztrák sofőrt, aki eltűnt a kutyájával együtt

Eltűnt egy 66 éves osztrák férfi. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint Lehner Stefan december ötödikén este tizenegy órakor egy barna színű Citroen Picasso típusú személygépkocsival távozott a Mosonmagyaróváron, a Cseresznyés utcában lévő tartózkodási helyéről. Azóta nem tért vissza, és életjelet sem ad magáról. Vélhetően vele van a képen látható, Szindi névre hallgató kutyája is. Lehner…

Részletek
Egymást érik a letartóztatások a Szőlő utcai ügyben

Egymást érik a letartóztatások a Szőlő utcai ügyben

A Szőlő utcai javítóintézet (Fotó: Magyar Hang/György Zsombor) A Szőlő utcai javítóintézet – azóta távozott – megbízott igazgatója mellett két másik gyanúsítottat is letartóztattak, vagyis további három személlyel bővült azok száma, akik ellen kényszerintézkedés van hatályban. A Fővárosi Törvényszék lapunkhoz is eljuttatott közleménye úgy fogalmaz: „a megalapozott gyanú szerint a javítóintézetben igazgatóhelyettesként, majd később igazgatóként…

Részletek
Baranyában már nem kíváncsiak Magyar Péterre, inkább Budapesten próbál a kormány ellen agitálni

Baranyában már nem kíváncsiak Magyar Péterre, inkább Budapesten próbál a kormány ellen agitálni

Magyar Péter az újabb blamázs helyett azt a megoldást választotta, hogy inkább Budapesten vonul utcára, a Szőlő utcában fogvatartott fiatalkorú bűnelkövetőket ért sérelmekre hivatkozva; a Karmelita és a Sándor-palota előtt fog a kormány ellen agitálni. Tervezi ezt annak ellenére, hogy a Szőlő utcai javítóintézet nem egy gyermekotthon, ahol családokból kiszakított fiatalkorúak élnek. Ahogy arról a szerda reggeli…

Részletek
Kovács Zoltán arról, hogy Orbán állítólag köztársasági elnök lenne: Szokásos baloldali álhír

Kovács Zoltán arról, hogy Orbán állítólag köztársasági elnök lenne: Szokásos baloldali álhír

Álhírnek nevezte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár a Bloomberg azon értesülését, hogy Orbán Viktor azon gondolkodik, hogy köztársasági elnökként maradjon hatalmon. A hírügynökség meg nem nevezett forrás alapján írt arról, hogy a kormányban felvetődött az államfői hatáskörök megerősítése, hogy Orbán ezt a pozíciót elfoglalva tartsa meg a hatalmát, függetlenül a 2026-os parlamenti választás eredményétől….

Részletek
Puzsér: Orbán kampányüzemmódban van, nem engedi el a káderek kezét

Puzsér: Orbán kampányüzemmódban van, nem engedi el a káderek kezét

Puzsér Róbert (Fotó: Magyar Hang/Végh László) Utcai tiltakozást szervez a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások miatt vasárnapra a Puzsér Róbert által szervezett Polgári Ellenállás Mozgalom, és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is utcára szólította a Tisza támogatóit: ők szombaton tartanak demonstrációt. Csütörtökön újabb gyanúsítottakat helyezhetnek előzetes letartóztatásba, Pintér Sándor belügyminiszter pedig már korábban beszámolt…

Részletek
Fizetett hirdetésben toboroztak nézőket Orbán és Áder „háborúellenes gyűlésére”

Fizetett hirdetésben toboroztak nézőket Orbán és Áder „háborúellenes gyűlésére”

Több mint negyven fizetett hirdetéssel toboroztak résztvevőket a kormányoldal jövő szombati szegedi kampányrendezvényére a Digitális Polgári Kör Facebook-oldalán december 3. és 11. között, írja a Telex. A reklámokat a DPK mögött álló Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. fizette. Mint ismert, a Google és a Meta is betiltotta a politikai hirdetéseket az Európai Unióban, az Orbán…

Részletek
Karácsony: A rendszer eljutott a végső töréspontig, vádat emeltek ellenem

Karácsony: A rendszer eljutott a végső töréspontig, vádat emeltek ellenem

Eljött az a pillanat, amikor büntetőjogi eszközökkel is fellépnek ellenem – jelentette be Karácsony Gergely, aki szerint ezzel a rendszer eljutott a végső töréspontig. A rendőrség ugyanis vádemelési javaslattal zárta nyomozást Karácsony Gergely főpolgármester ellen, amit a júniusi Pride miatt indítottak. „Gyülekezési jog megsértésével vádolnak, ami teljesen abszurd, hiszen a fővárosi önkormányzatnak nincsen joga a…

Részletek
Tuzsont is várta a Kutyapárt a Nyugati térre, hiába

Tuzsont is várta a Kutyapárt a Nyugati térre, hiába

Érdeklődő a Kutyapárt ledfala előtt a Nyugati téren (Fotó: képernyőfelvétel, MKKP közösségi oldala) Tuzson Bence igazságügyi minisztert is várta a Kutyapárt a Szőlő utcai botrány miatt a Nyugati térre, ahol hatalmas ledfalon vetítették ki a javítóintézetben rögzített megrázó videót. (Arról a felvételről van szó, amit Juhász Péter volt politikus tett közzé, és amelyen a volt…

Részletek
Áder János továbbra is hallgat a kegyelmi ügyéről

Áder János továbbra is hallgat a kegyelmi ügyéről

Szerdán tartották Áder János államfői éveiről szóló kötet bemutatóját az MCC-ben. A volt köztársasági elnök a színpadon szólt arról is, hogy miért vállalt beszédet a DPK kecskeméti gyűlésén, ami aztán el lett halasztva egy későbbi alkalomra. Mi arról próbáltuk kérdezni, hogy miért adott kegyelmet Veres Margit volt balmazújvárosi polgármesternek, akit társaival hivatali vesztegetés elfogadása miatt…

Részletek
Tetemre hívták a minisztert a Szőlő utca miatt

Tetemre hívták a minisztert a Szőlő utca miatt

Tuzson Bence igazságügyi minisztert „tetemre hívta” a Kutyapárt a Szőlő utcai botrány miatt csütörtök délelőtt a Nyugati térre, ahol hatalmas ledfalakon vetítették ki a javítóintézetben rögzített megrázó videókat. Többek között azért Tuzsont, mert ő jelentette ki még szeptember végén, hogy a Szőlő utcai ügyben nincsenek kiskorúak, politikusok és pedofilok, de mára kiderült a nyilvánosság számára…

Részletek