A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyílt levélben kéri, hogy ne általánosítsunk a Szőlő utc…
„Kérjük a társadalmat és a nyilvánosságot, hogy ne általánosítsanak néhány eset alapján és ez alapján…
„Kérjük a társadalmat és a nyilvánosságot, hogy ne általánosítsanak néhány eset alapján és ez alapján…
A Szőlő utca egy speciális intézet, ahol bűnöző fiatalkorúak vannak, mind követtek el bűncselekményeket, leginkább…
Magyar Péter azt állítja, hogy eljutott hozzá egy, „az Orbán-kormány részére készült, elhallgatott, hivatalos jelentés”…
Újabb felvételt közölt a Szőlő utcai javítóintézetben történt rémségekről Juhász Péter egykori politikus a 7ségeim…
„Magyar Péter szorult helyzetében ma annyit bizonyított, hogy a gyermekvédelmi hatóságok és a szakemberek teszik…
Elrendelte a Szőlő utcai ügy hetedik érintettjének egy hónapra szóló letartóztatását a Budai Központi Kerületi…
„A javítóban az a hír járta, Károly bácsi nem ment át a kifogástalanéletvitel-vizsgálaton. Juhász Péter…
A Szőlő utcai javítóintézetben a személyzet összetétele és működése már önmagában is súlyos problémákat jelzett….
Állásfoglalást tett közzé a Magyar Kriminológiai Társaság (MKT) igazgatótanácsa a Szőlő utcai botrány ügyében azután,…
Ahogy arról beszámoltunk, csütörtökön letartóztatták Kovács-Buna Károlyt, a Szőlő utcai javítóintézet volt megbízott igazgatóját, aki…