Ezt olvasva talán megértjük, minden sikere és karizmája, különleges képességei dacára miért nem tudnak oly sokan azonosulni vele. Mert nem mindenki ilyen iszonyú koncentrált, feladat- és sikerorientált, munkamániás, az életében rendet tartó véleményvezér. Ez a cselekvésvágy, tökéletesség irritáló azoknak, akiknek nem sikerül minden,akiknek a szavára nem vonulnak fel százezrek, akikkel nem tárgyalnak nagy államférfiak, akik mögött nem áll húsz év kormányzás, nincs öt gyerekük és hat unokájuk.Akik nem tudnak felpattanni, ha elestek, hanem inkább legyintenek, és irigykedve vagy utálattal néznek az után, aki rohan tovább előre.Valóban, nyavalygással nem megyünk semmire, Orbán Viktor mindig keresi a következő lépést; kreatív, és ezt is várja el a környezetétől, de az emberek jó része nem ilyen. A többség igenis szokott sírni, megkockáztatom, hogy szeret sírni. Nem valamiféle (hajdani) német precizitás, hanem egy sajátságos érzelmi állapot jellemez minket. Amiben a fájdalomnak nagy, már-már identitásteremtő szerepe van. („Népek Krisztusa, Magyarország”) Hogy ez jó szerep vagy rossz, amit magunk mögött kellene hagyni, nem tudom, de ilyenek vagyunk, évszázadok óta az azonosságtudatunk része.
Olvasd tovább itt: mandiner.hu
