Tűzijátékok robbannak Kispest felett, 2025. december 31-én éjjel – Fotó: Olvasói fotó / Olvasói fotó
Az idei szilveszter éjjel sem múlt mennydörgés és szikraeső nélkül Budapesten. Mint arról lapunk is beszámolt, december közepétől önkormányzati rendelettel korlátozták a 2. és 3. osztályba tartozó pirotechnikai eszközök– rakétákat, bombettatelepeket és római gyertyák -használatát, amiket ezen túl csak szilveszter este nyolc óra és január 1-jén éjjeli két óra közül lehet legálisan durrogtatni, és akkor is csak a lakóépületektől 50 méternyi távolságban.
A rendelet ezzel Budapest túlnyomó részén lényegében betiltotta a „pirózást”, a gyakorlatban viszont az láthattuk, hogy a fővárosiak továbbra is tűzijátékkal szórakoztatták magukat vagy éppen bosszantották az emiatt dühöngő szomszédokat. A cikk szerzője már december 30-án este körbekérdezett budapesti ismerősei között, hogy mit tapasztalnak, kerületükben mennyire veszik komolyan a tilalmat. A válaszok alapján, nem túlzottan: a II. kerület budaligeti zónájában már szilveszter előestéjén szálltak a rakéták, 31-én este a XII. kerületben, a XIV és az V. kerületben is hevesen durrogtattak – hiába tiltja egyébként a Belvárosban külön helyi rendelet a tűzijátékozást. Szintén magasan repültek a telepből kilőhető bombetta golyók Kispesten is, amit egy olvasói fotó tanúsíthat.
A főváros legalább a maga részéről komolyan vette a tilalmat: a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (Föri) egyenruhásai, a kerületi közterület-felügyelők és a rendőrök emelt létszámban járőröztek a forgalmasabb, turisták által is látogatott utcákon, hogy megakadályozzák a tűzijátékozást. Mint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) beszámolójából tudjuk, a fővárosi korlátozás alapján, 33 esetben, az V. kerületi alapján 3 esetben intézkedtek a rendőrök, akit hat embert megbírságoltak, hetet feljelentettek a szabálysértő durrogtatás miatt – többnyire azonban csak tájékoztatták az embereket a megváltozott szabályozásról. Tegyük hozzá, a bírság komoly érvágásnak számított, hiszen a tiltott tűzijtálkért 200 ezer és 1,2 millió forint közötti büntetést jelenthetett.
A járőrök 16 illegális tűzijáték árust kaptak el szilveszter éjjelén, és közel 200 pirotechnikai terméket foglaltak le. Ez egész magas arány, ahhoz képest, hogy a BRFK december 15. és 30. között összesen két eljárást indított illegális használat és egyet illegális árusítás miatt.
A tűzijátékok használata évek óta megosztja a magyar társadalmat. Az autista vagy szenzorosan érzékeny gyermeket nevelők jellemzően ellenzik ezt a szórakozást, hiszen az ilyen gyerekeknek valódi traumát jelenthet a több órán át tartó robbanássorozat. A kutyatulajdonosok jó része is gyűlöli a szilveszteri műsort, hiszen kedvenceik megvadulnak vagy rettegnek a detonációktól, és szilveszter éjjelén évről évre több száz kutya szökik meg, jellemzően családi házas kertekből. A játék kedvelői viszont úgy gondolják, hogy évente egyszer el lehet viselni egy kis zajt, az pedig a kutyatartók felelőssége, hogy ilyenkor állatukat biztonságos, védett helyen tartsák. A friss fővárosi rendelet a legális tűzijáték-árusokra is komoly csapást jelenthetett, hiszen december közepén szembesültek vele, hogy a jó előre felvásárolt készletükből várhatóan kevesebb fogyhat majd. A Telexnek nyilatkozó egyik kereskedő például azt tapasztalta, hogy a 20 éve bejáratott árusítási helyén idén 40 százalékkal kevesebb terméket vásároltak.
Nem nézőpont kérdése azonban a tűzijátékok által okozott sérülések és tűzesetek száma. Szilveszter éjjelén országszerte 240 tűzesethez riasztották a tűzoltókat, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság összegzése szerint pedig ebből 37 esetben pirotechnikai termék volt a tűz forrása. Idén öt melléképület és egy autó is kiégett a rossz helyre hulló rakéták, izzó tűzijáték-telepek miatt. A mentők idén szilveszterkor 3823 esetnél nyújtottak segítséget; ebből 12 riasztásnál tűzijáték vagy a minden évben és minden helyzetben tiltott petárda okozott kéz, arc és szemsérüléseket.
Olvasd tovább itt: hang.hu
